Galyatetői templom üvegablakai

Mátraszentimre-Galyatető, Mátrai út

Angol cím:Glass-works of Church of Galyatető

A galyatetői templom üvegablakai.

Felállítás1940

Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)
Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)
Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Cedrus
2013.05.23. 12:41
A galyatetői római katolikus templom gótikus ablakkeretbe foglalt színes üvegablakait Sztehló Lili üvegfestő tervezte. A templomba belépve, a bal oldali ablakokban Szent Imre herceg, Szent László király és Szent István, míg a jobb oldalon Szent Erzsébet és Boldog Margit tekint a templomba látogatókra.

Az oltár mögötti szentély falán három ablak kapott helyet. A bal oldali Hegyi Szent Bernátot ábrázolja, a jobb oldali Szent Hubertust. Ezen utóbbi Kodály Zoltánné, Emma asszony emlékére készült, aki nagy adományozója volt a templomnak.
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/arkayne-sztehlo-lili-305
http://matrahegy.hu/galyateto/kodaly_templom

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138878
Feltöltve
2013.05.23. 12:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:01

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Imre herceg
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138879
Feltöltve
2013.05.23. 12:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:02
Szent Imre herceg

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent László király
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138880
Feltöltve
2013.05.23. 12:03
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:03
Szent László király

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent István
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138881
Feltöltve
2013.05.23. 12:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:04
Szent István

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Erzsébet
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138882
Feltöltve
2013.05.23. 12:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/56 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:06
Szent Erzsébet

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Boldog Margit
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138883
Feltöltve
2013.05.23. 12:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/56 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:06
Boldog Margit

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Hegyi Szent Bernát
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138884
Feltöltve
2013.05.23. 12:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:07
Hegyi Szent Bernát

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Hubertus
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138885
Feltöltve
2013.05.23. 12:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:09
Szent Hubertus

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szentély
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138886
Feltöltve
2013.05.23. 12:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.23. 12:20
Szentély

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent Imre herceg
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
139224
Feltöltve
2013.05.27. 08:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/42 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.27. 08:10
Szent Imre herceg

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent László király
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
139225
Feltöltve
2013.05.27. 08:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.27. 08:11
Szent László király

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Szent István
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
139226
Feltöltve
2013.05.27. 08:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/34 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 13.05.27. 08:12
Szent István

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Boldog Margit
Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138983
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.05.24. 01:21
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.05.24. 01:21
2012. június
Boldog Margit

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138984
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.05.24. 01:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.05.24. 01:21
2012. június

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
138985
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2013.05.24. 01:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.05.24. 01:22
2012. június

"Galyatetői templom üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Árkayné Sztehló Lili (üvegművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Németh Ferenc (kivitelező, közreműködő)
Település
Mátraszentimre-Galyatető
Feltöltő
Azonosító
186246
Feltöltve
2014.11.09. 11:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 14.11.09. 11:09
Összesen 16 fotó

Műlap története

14.11.09. 11:09
1 új fotót töltöttem a "Galyatetői templom üvegablakai" műlaphoz
13.10.31. 09:50
A "Galyatetői templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.27. 07:56
A "Galyatetői templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.27. 07:55
A "Galyatetői templom üvegablakai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.05.24. 01:22
1 új fotót töltöttem a "Galyatetői templom üvegablakai" műlaphoz
13.05.24. 01:21

13.05.23. 12:41
Cedrus publikálta "Galyatetői templom üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.