Nagyharsány, Szársomlyó
Archív képek

Nagyharsány
Szársomlyó
Villányi Szoborpark

Felállítás1981

uzmaria
2008.06.19. 15:49
"A Nagyharsányi Szoborpark története 1967-ig nyúlik vissza. Ekkor tartották fiatal pécsi művészek kezdeményezésére a Szársomlyó egykori kőfejtőjében az első kőszobrász szimpoziont. A következő évben a művészek a közeli Gyimóthy-villában állandó jellegű, nyári alkotótelepet létesítettek. Az alapítólevélben foglaltak értelmében az alkotótelepen készült művekből minden művésznek egy-egy alkotást a szimpozion közgyűjteményének kell átadni. Ez jelentette a mai szabadtéri szoborpark alapját. A kezdeti években hazai pályakezdő művészeket hívtak meg, majd később külföldi szobrászok is bekapcsolódtak az alkotó munkába. Az alkotói műhely kitűnő helyszínévé vált a kortárs képzőművészek számára a kapcsolatépítésre, tudásuk fejlesztésére. A műtárgyegyüttes 2009-ben műemléki védettséget kapott."

„A Nagyharsányi Szoborpark kultúrtörténeti és művészettörténeti jelentősége abban áll, hogy Magyarországon először itt kaptak lehetőséget szobrászok a szabad kísérletezésre. Körülbelül kétszáz művész dolgozott itt az alapítás óta eltelt évek alatt………. A számtalan külföldi alkotó közül csak azokat kiemelve, akik a mai látványért talán a legtöbbet tettek: Mathias Hietz, Colin Foster)”
Mathias Hietz ismert osztrák szobrászművész.

Idea: elgondolás, elképzelés, gondolat, eszme
Források:
http://www.ddnp.hu/szoborpark
http://villanyiborvidek.hu/hu/villanyi-borvidek/latnivalok/nagyharsanyi-szoborpark

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
8125
Feltöltve
2008.06.19. 15:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.06.19. 15:49

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
8126

170002
Feltöltve
2014.06.27. 22:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:27

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
170003
Feltöltve
2014.06.27. 22:28
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:28

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
170004
Feltöltve
2014.06.27. 22:30
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:30

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
170005
Feltöltve
2014.06.27. 22:32
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.06.27. 22:32

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218683
Feltöltve
2015.09.29. 22:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 22:36

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218684
Feltöltve
2015.09.29. 22:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 22:37

"Idea" c. alkotás fotói

Az idea maga, három nyelven olvasható (magyar, német, angol) a plasztika előtti krómacél táblán
Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218685
Feltöltve
2015.09.29. 22:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 22:40
Az idea maga, három nyelven olvasható (magyar, német, angol) a plasztika előtti krómacél táblán

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218686
Feltöltve
2015.09.29. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 22:41

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
218687
Feltöltve
2015.09.29. 22:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.29. 22:41

Archív fotók

"Idea" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyharsány
Feltöltő
Azonosító
239305
Forrás
Nemzetközi Szobrász Szimpozion 1980–1983 (Siklós, 1984)
Évszám
1980
Feltöltve
2016.05.05. 00:26
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan LiDE 120

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.05.05. 00:26
1980, Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.11.28. 19:23
Az "Idea" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.05.05. 00:26
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
15.10.07. 07:57
Az "Idea" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.29. 22:41
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
15.09.29. 22:41
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
15.09.29. 22:40
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
15.09.29. 22:37
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
15.09.29. 22:36
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
14.06.27. 22:32
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
14.06.27. 22:30
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
14.06.27. 22:28
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
14.06.27. 22:27
1 új fotót töltöttem az "Idea" műlaphoz
14.01.21. 17:09
Az "Idea" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.06.19. 15:49
uzmaria publikálta "Idea" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.