Madonna a kis Jézussal

Budapest, XI. kerület, Gazdagréti út 14.
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
XI. kerület, Gazdagréti út 14.
A Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok templomában, az oltártól jobbra, a fal mellett (VOLT).

Felállítás2008

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.05.21. 11:05
Kórusverseny lesz a hét végén. A nagy szervezést igénylő három napos rendezvény óriási vállalkozás. Nem éppen szokványos módon a nevezés díjtalan. Mi is jelentkeztünk, mint ahogy még kb. további 60 kórus.
A színhely a Gazdagréti Szent Angyalok temploma. A templom építésének gondolata a többnyire közismert néhai "László atya" fejében született meg, mivel a '80-as évek végén itt felépült óriási lakótelep növekvő népességet hozott Gazdagrétre. A templom építését Koppányi Imre tervei alapján 2004-ben kezdték meg, felszentelésére 2006-ban került sor. Mindezzel együtt a templom a mai napig nincs befejezve, a falak állnak, a berendezés éppen, hogy kielégíti a működés feltételeit.

Egyszeri próbalehetőséget kapott a kórus, a kongó templomban, az üres székek előtt énekeltünk... bár egymást nem hallottuk.
Az óriási alapterületű templombelsőben díszítés szinte semmi nincs, így alig vettem észre ezt a Madonna szobrot. Talán elnyomta a mellette tükörként kéklő fali-festmény, ami megközelítőleg ugyanazt a témát próbálja megörökíteni, de Mária kezében a korona is látható.

A Madonna "avatási" dátumát csak becsülni tudom. Valamikor a felszentelés után, minden valószínűség szerint adomány. Az alkotáson a művész kézjele mellett az 1985-ös évszám szerepel. Ezt az információt összevetve a templom építésének dátumával, természetesen kételkedni kellett.
A műlap szerkesztését megelőzően keresgéltem és meglepődve láttam, hogy a Wehner könyv "jegyez" egy ilyen alkotást /ezzel az évszámmal/, de a felállítás színhelye a Vizafogó Tours-i Szent Márton templom (anyaga szilikátbronz). E-szerint ez a művésznő korai munkája, köztéri művei felsorolásában a második.
Így aztán belebonyolódtam. a nyomozásba. Mivel felmerült bennem, hogy esetleg áthelyezték, vagyis meglehet, ugyanarról a műről van szó, el kellett menni a lakhelyemhez amúgy közeli (Vizafogó) templomba, hogy meggyőződjek róla, ott van-e még az alkotás.
Megtaláltam. Az elhelyezés körülményeit mutatja az utolsó feltöltött kép. A templomban úgy tudják, gipszből készült az alkotás, a sekrestye feletti kóruson mutatták meg nekem.
Ebből következik, ez az alkotás másodpéldány. Itt azonban illő helyen, az oltártól jobbra lévő fal mellett helyezték el, megbecsült dísze az amúgy (egyelőre) kopár templomnak.
----
Befejeződött a templom építése, díszítése. Minden, ami a templombelső része teljesen átalakult. A szentélyben Marko Ivan Rupnik óriás mozaikját helyezték el oltárképként.
Így, utólag derült ki, hogy a szobor csak ideiglenes jelleggel (bár több évig) állt itt, visszakerült alkotójához. Ennek pontos dátumát érdeklődésemre nem tudták megmondani.
Források:
Wehner T. Modern magyar szobrászat 1945-2010. (Corvina)
http://www.viasanctimartini.eu/cgi-bin/via/index.cgi?view=ck&tID=700&nID=154496&nyelv=hu
http://nagyvofely.hu/budapest,+xi.+kerulet/templomok

Kapcsolódó
Korpusz
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok
Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Madonna a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
138599
Feltöltve
2013.05.20. 10:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.20. 10:40

138600

138601
Feltöltve
2013.05.20. 10:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

138602
Feltöltve
2013.05.20. 10:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

138603
Feltöltve
2013.05.20. 10:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO160

Göröntsér Vera 13.05.20. 10:41

138604

138605
Feltöltve
2013.05.20. 10:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/15 • ISO200

138607
Feltöltve
2013.05.20. 10:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO125

138606
Feltöltve
2013.05.20. 10:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/40 • ISO80

138597
Feltöltve
2013.05.20. 10:40
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.20. 10:40

Adalék vagy máshol

"Madonna a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

A Gazdagréti Szent Angyalok Temploma (befejezetlen állapot, 2013)
Feltöltő
Azonosító
138608
Évszám
2013
Feltöltve
2013.05.20. 10:41
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.20. 10:41
2013
A Gazdagréti Szent...Teljes szövegA Gazdagréti Szent Angyalok Temploma (befejezetlen állapot, 2013)Kevesebb szöveg

"Madonna a kis Jézussal" c. alkotás fotói Budapest településről

A Vizafogó Szent Márton templomban 1985-ben "elhelyezett" példány
Feltöltő
Azonosító
138598
Évszám
1985
Feltöltve
2013.05.20. 10:40
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.20. 10:40
1985
A Vizafogó Szent Márton...Teljes szövegA Vizafogó Szent Márton templomban 1985-ben "elhelyezett" példányKevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

13.05.21. 11:05
Göröntsér Vera publikálta "Madonna a kis Jézussal" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.