Bartók Béla úti ház díszítő domborművei

Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 33.

Budapest
XI. kerület, Bartók Béla út 33.
A domborművek a ház homlokzatán láthatók.

Felállítás1906

Göröntsér Vera
2013.05.10. 22:56
A 2012-es Idegenvezetők Világnapján szervezett újbudai séta alkalmából ért a meglepetés: a sokat látott (vagy éppen előtte elsuhanva mellőzött), forgalmas és széles út mentén látható ház díszítő domborművének alkotója Maróti Géza.
A sétát Gerle János vezette, aki jó ismerője volt úgy Újbudának, mind Budapest építészetének. Ezt bizonyítja, hogy a A századforduló magyar építészete című könyv szerző-hármasának egyike (Gerle-Kovács-Makovecz). Biztos szó esik a könyvben erről az épületről is, ami jobban megnézve a szecessziós építészet egyik szép példája.

Az épület homlokzata lényegében egyszerű, mint ahogy az a stílus sajátja. Három emeletes, a sima felületet két emelet magasságában a félköríves alkóvok felett kiképzett erkélyek szakítják meg... vagyis inkább díszítik.
A két oldalon látható erkélyek mindkét oldalán két-két nőalak áll. A nőalakok egy-egy erkély mentén is szimmetriát képeznek. Az alakokat bőségesen, mégis diszkréten megformált virágfüzérek kötik össze -- átívelve az erkélyek felett. A füzérek megjelennek az ablakok íveiben is.

A nőalakok kecsesek, finomak. Csak mímelik, de látszólag jól nevelt kariatidák módjára megtámasztják az épület "rászoruló" sarkait. Ruházatuk lenge redőit szinte fújja a szél, igazi századfordulós, letisztult formát alkotnak.

A sétán a környékbéli házak kapcsán sok információ hangzott el. Az Építészfórum tanulmánya szerint sikerült az időpontot is azonosítani.
A ház építői, ill. tervezői Fischer Ferenc és társa: Detoma Alfonz.
Források:
http://archivum.epiteszforum.hu/mitholmikor/vati/epiteszettorteneti_tanulmany.pdf

"Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
137845
Feltöltve
2013.05.09. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.09. 20:23

"Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
137848
Feltöltve
2013.05.09. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.09. 20:24

"Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
137847
Feltöltve
2013.05.09. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

137851
Feltöltve
2013.05.09. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

137846

137849
Feltöltve
2013.05.09. 20:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

137850

137852
Feltöltve
2013.05.09. 20:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.09. 20:25

"Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
137853

137854
Feltöltve
2013.05.09. 20:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.09. 20:25
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.04.01. 13:06
Megérintettem a "Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" alkotást!
15.12.16. 19:09
Megérintettem a "Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" alkotást!
15.04.15. 18:55
Megérintettem a "Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" alkotást!
13.05.10. 22:56
Göröntsér Vera publikálta "Bartók Béla úti ház díszítő domborművei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.