I. és II. világháborús emlékmű
Az első világháború után már 1924-ben tervezték a 162 hősi halott emlékművének felállítását, erre azonban csak 1935.június 9-én, pünkösd vasárnapján került sor. Az avatásra hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy láthassa a szoboravatást és Habsburg–Lotaringiai József Ágost főherceget:
„ Hiszen szoborleleplezést még nem látott a dabasi járás, de élő herceget sem, pláne Habsburg-Lotaringiai házból való királyi herceget. A magas vendéget lovas bandérium fogadta a dabasi keresztnél, ahonnan kocsija lépésben - csendőrsorfal között - gördült be a faluba, közvetlenül a templom elé, a tiszteletére emelt díszkapu alatt. A főherceg kíséretével együtt a templomba ment, részt vett a szentmisén, majd a plébánián tett látogatást. 11 óra körül a hartyáni rezesbanda pattogó zenéjére frontharcos egyenruhában, acélsisakkal a fején, nyakában a Szent-István-renddel, kezében marsallbottal vonult fel a dísztribünre a főherceg, és tört magyarsággal - olykor németül - elmondta avatóbeszédét és leleplezte a szobrot. A főhercegi aktus után Hümpfner János szavalt és a dalárda hazafias dalokat énekelt Romhányi Sándor tanító vezényletével.”
(ujhartyan.hu)
Az emlékművet 1991-ben felújították és a márványtáblákon felsorolt nevek mellé elhelyezték a II. világháborúban elhunyt újhartyáni lakosok neveit is.
Az első világháborús nevek közül számomra különösen érdekes Mladoniczki János, aki minden valószínűség szerint a nagymamám unokatestvére. A Mladoniczki család az 1700 évek eleji betelepítések alkalmából a felvidéki Korpona környékéről költözött Bénye községbe, és innen került az egyik leszármazott 150 évvel később Újhartyánba, majd hősi halált halt valamelyik fronton az antanthatalmakkal vívott küzdelemben.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/50 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ71/10 • 1/50 • ISO100

ƒ10/1 • 1/100 • ISO100

ƒ8/1 • 1/125 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ8/1 • 1/100 • ISO100

ƒ8/1 • 1/60 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/40 • ISO100

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ƒ500/100 • 1/125 • 23.6mm • ISO200