Nagycsanád (Cenad), 6-os főút mellett.

Alternatív, helyi címek:Szent Gellért püspök, Sfântul Gerard
Angol cím:Saint Gerard of Csanád

Nagycsanád (Cenad)
6-os főút mellett.
A római katolikus templom előtt áll.

Felállítás1815

Göröntsér Vera
2013.04.30. 08:44
A program szerint a katolikus templomban kellett volna Gellért püspök sírfedelét megnézni. A templom zárva volt.
Előzetesen nem tájékozódtam, úgy gondoltam, szoros programunk mellett úgysem lesz idő külön keresgélni. Azt nem tudtam, hogy ez a szobor ott "vár"... a lapon pedig nem szerepel.

Szent Gellért püspök alakja a latin felirattal ellátott, magas talapzaton áll a templom előtt. Szent Gellért püspöki öltözékben (magas süveggel, kezében a püspöki bot) áll a magasban, jobb kezét a szívéhez emeli. Mellette egy angyal látható, a püspök felé fordul.

István király döntése alapján 1030-ban lett Szent Gellért Csanád megye püspöke. Itt is temették el (ld. a már jelzett sírfedelet), 1083-ban itt avatták szentté.

A szobor gróf Nagyszentmiklós-i Nákó Sándor (a családban ezen a néven nem egyedüli; szül.: 1785) adománya. Az aktualitás: I. Ferenc császár temesvári látogatása után, grófi rangot kapott (1813). Ezt követően történt az adományozás, de a pontos évszám nem dokumentált, bizonytalan.
1838-tól Nákó Sándor Németcsanád (Őscsanád, vagyis Csanád) földesura.
Források:
http://www.banaterra.eu/magyar/N/nagycsanad/nagycsanad.htm
http://www.banaterra.eu/magyar/H/heraldika/csaladok/nako/nako_cs.htm
http://www.magyarvagyok.com/kultura/regiok/erdely/banat/3844-Csanad.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metcsan%C3%A1d
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gell%C3%A9rt

Cím alapján hasonló

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsanád (Cenad)
Feltöltő
Azonosító
137150
Feltöltve
2013.04.29. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.29. 21:15

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsanád (Cenad)
Feltöltő
Azonosító
137152
Feltöltve
2013.04.29. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100

137155
Feltöltve
2013.04.29. 21:16

Göröntsér Vera 13.04.29. 21:16

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsanád (Cenad)
Feltöltő
Azonosító
137156

137154
Feltöltve
2013.04.29. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO100

137153
Feltöltve
2013.04.29. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.29. 21:15

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsanád (Cenad)
Feltöltő
Azonosító
137157
Feltöltve
2013.04.29. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO100

137158
Feltöltve
2013.04.29. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

137151
Feltöltve
2013.04.29. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

137160
Feltöltve
2013.04.29. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

137159

532508
Feltöltve
2023.07.10. 14:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ1800/1000 • 1/1404 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.07.10. 14:39

"Szent Gellért" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagycsanád (Cenad)
Feltöltő
Azonosító
532509
Feltöltve
2023.07.10. 14:39
EXIF információk...
Samsung / SM-A415F
ƒ180/100 • 1/921 • 4.7mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Adrian I. 23.07.10. 14:39
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.11. 11:43
A "Szent Gellért" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.10. 14:39
2 új fotót töltöttem a "Szent Gellért" műlaphoz
22.12.12. 11:47
A "Szent Gellért" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.20. 18:59
Megérintettem a "Szent Gellért" alkotást
13.04.30. 08:44
Göröntsér Vera publikálta "Szent Gellért" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.