Mikes Kelemen-mellszobor

Battonya, Fő utca 72.
Archív képek

Battonya
Fő utca 72.
Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola előkertjében van elhelyezve.

Avatás1983. május 13.

Schall József (építész, közreműködő)

Szórád Péter
2013.04.28. 22:03
Ez is egy iskola a „határon”, de egy másik iskola, egy másik határon. Az első tanévnyitó 1947. november 16-án volt. 1953-tól az intézmény hivatalos neve Állami Mikes Kelemen Gimnázium. A Mikes kultusz ápolásának jegyében 1967-ben egy Simon Ferenc által faragott domborművet helyeztek el az iskola falán. 1972 óta az intézményben 15 éve dolgozó alkalmazottak egy bronzból készült Mikes-plakettot kapnak, amit Mladonyiczky Béla szobrászművész készített. 1983-ban az iskola fennállásának 35. évfordulójára az Öregdiákok kezdeményezésére Mikes Kelemen portrészobor felállítására került sor az iskola előkertjében. Búza Barna szobrászművész pirogránit alkotását Schall József építész által tervezett posztamensen helyezték el.
Források:
http://www.mikesk-battonya.sulinet.hu/index.php?oldal=tortenet2
http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/buza-barna-44
Ády
2016.12.19. 14:46
"Ballagás és szoboravatás

A battonyai Mikes Kelemen Gimnázium és Mezőgazdasági Szakközépiskola ebben a tanévben ünnepli az iskola jogelődje, a volt polgári fiúiskola fennállásának hetvenedik, a gimnázium létesítésének 35. évfordulóját. E két jelentős eseményt azzal tették emlékezetessé, hogy tegnap a középiskola ballagási ünnepsége keretében avatták fel az iskola névadójának szobrát.
A battonyai középiskolában az idén 84 nappali és 23 levelező tagozatos hallgató fejezi be tanulmányait. Végigjárták az iskolát, a tanműhelyt, majd az épület előtt részt vettek a szoboravató ünnepségen. Timár Máté író mondott ünnepi beszédet, majd felavatta Búza Barna szobrászművész alkotását, a pirogránitból készült Mikesszobrot. A művész nagy gonddal formázta meg II. Rákóczi Ferenc egykori krónikásának, bujdosótársának alakját. Az országban egyébként ez az egyetlen Mikesszobor.
Az ünnepségen a ballagó diákok barátain, hozzátartozóink kívül részt vettek az ünnepségen az öregdiákok Mikes Kelemen-köre tágjai, többek között ott volt Púja Frigyes külügyminiszter, az iskola egykori diákja, a kör elnöke. —sz—"
Források:
Békés Megyei Népújság, 1983. május 14. (38. évfolyam, 113. szám)

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137038
Feltöltve
2013.04.28. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ16/1 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:14

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137039
Feltöltve
2013.04.28. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ18/1 • 1/160 • ISO800

137040
Feltöltve
2013.04.28. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ71/10 • 1/125 • ISO100

137041
Feltöltve
2013.04.28. 21:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ14/1 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:14

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137042
Feltöltve
2013.04.28. 21:15
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ18/1 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:15

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137043
Feltöltve
2013.04.28. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ18/1 • 1/80 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:16

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137044
Feltöltve
2013.04.28. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:16

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137045
Feltöltve
2013.04.28. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ5/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:18

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137046
Feltöltve
2013.04.28. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ56/10 • 1/640 • ISO100

137047
Feltöltve
2013.04.28. 21:18
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:18

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
137048
Feltöltve
2013.04.28. 21:19
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ35/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.28. 21:19

Archív fotók

"Mikes Kelemen-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Búza BarnaSchall József (építész, közreműködő)
Település
Battonya
Feltöltő
Azonosító
262238
Forrás
Békés Megyei Népújság, 1983. május 14. (38. évfolyam, 113. szám)
Évszám
1983
Feltöltve
2016.12.19. 14:49
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.12.19. 14:49
1983, Archív felvétel
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.02.04. 14:31
A "Mikes Kelemen-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.19. 15:29
A "Mikes Kelemen-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.12.19. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Mikes Kelemen-mellszobor" műlaphoz
13.04.28. 22:03
Szórád Péter publikálta "Mikes Kelemen-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.