Budapest, V. kerület, Szent István tér 1.

Alternatív, helyi címek:Lisieux-i Szent Teréz

Budapest
V. kerület, Szent István tér 1.
A bejárattól balra, a kórus alatti részen, a bal oldali fal mellett

Felállítás1949

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.04.25. 11:38
A Szent István Bazilika belsejében elhelyezett alkotások egyike Kis Szent Teréz (1873–1897) karmelita rendi szerzetesnőre emlékezik.
Szent Teréz néven ebben a rendben két szerzetesnőt is ismerhetünk, nálunk megkülönböztetésként a "Kis" jelző használatos.

Kis (Lisieux-i) Szent Teréz rövid életét szentelte a rendnek, amibe már 15 éves korában belépett és ahol 1890-ben tett fogadalmat. Vágya elsősorban az volt, hogy elvonultan, elrejtőzve élhessen. Már néhány év múlva betegeskedni kezdett, ebben az időben született önéletrajzi írása.
Betegsége súlyosbodott, 24 évesen meghalt.

A Katolikus lexikon cikkéből: "Teréz, akinek lelke úgy bontakozott ki, mint egy bimbó, és nem akart mást, csak "kis, fehér virágként" illatozni az Üdvözítő kedvére, hamar kinyílott, és az első vérköpés után már hervadni is kezdett. Sokáig vonakodott attól, hogy a betegszobára menjen... Végül aztán már áldozni sem tudott, és a lelkében is sötétség támadt -- ez volt a gonosz ellenség utolsó támadása. A feszületet azonban szorosan átkulcsolva tartotta, s mikor egy alkalommal rózsát hoztak neki, sziromról sziromra bontva a virágot, a szirmokat az Úr sebeire tette. "Istenem, szeretlek!" -- volt az utolsó szava...

Erről a pillanatról jövendölte: "A küldetésem csak most kezdődik. Az a küldetésem, hogy másokat megtanítsak arra, hogyan szeressék Istent..., hogy megmutassam a lelkeknek az én kis utamat. A Jóisten mindent meg fog tenni, amit akarok, hiszen én soha semmit nem tettem az Ő akarata ellenére. Igen, én rózsaesőt fogok hullatni az emberekre!"

Kis Szent Teréz magához öleli a feszületet, lábánál jelképét, a rózsát látjuk.
Források:
http://www.bazilika.biz/alaprajz/a-szent-istvan-bazilika-alaprajza
http://www.artportal.hu/lexikon/muveszek/ferenczy-beni-78
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lisieux-i_Szent_Ter%C3%A9z
http://www.katolikus.hu/szentek/1001.html

Kapcsolódó
Mindszenty József

Cím alapján hasonló

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
136482
Feltöltve
2013.04.21. 17:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.21. 17:41

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
136566
Feltöltve
2013.04.22. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 11:41

136576
Feltöltve
2013.04.22. 11:43

Göröntsér Vera 13.04.22. 11:43

136569
Feltöltve
2013.04.22. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO3200

Göröntsér Vera 13.04.22. 11:42

136568
Feltöltve
2013.04.22. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO2500

136572
Feltöltve
2013.04.22. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 11:42

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
136567
Feltöltve
2013.04.22. 11:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/8 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 11:41

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
136579
Feltöltve
2013.04.22. 11:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/5 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.04.22. 11:43

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
154875
Feltöltve
2014.01.06. 17:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.01.06. 17:10

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
170533
Feltöltve
2014.07.01. 16:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 14.07.01. 16:59

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
170532
Feltöltve
2014.07.01. 16:56
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ31/10 • 1/40 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 14.07.01. 16:56

"Kis Szent Teréz" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
359772
Feltöltve
2019.06.11. 14:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • 8.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.06.11. 14:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

06.11. 14:48
1 új fotót töltöttem a "Kis Szent Teréz" műlaphoz!
02.18. 18:53
Megérintettem a "Kis Szent Teréz" alkotást!
18.12.09. 16:06
Megérintettem a "Kis Szent Teréz" alkotást!
17.06.13. 11:26
Megérintettem a "Kis Szent Teréz" alkotást!
15.10.06. 15:43
Megérintettem a "Kis Szent Teréz" alkotást!
14.07.01. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Kis Szent Teréz" műlaphoz!
14.07.01. 16:56
1 új fotót töltöttem a "Kis Szent Teréz" műlaphoz!
13.04.25. 11:38
Göröntsér Vera publikálta "Kis Szent Teréz" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.