Nemzeti Összetartozás Emlékműve

Ópusztaszer, Ópusztaszer Emlékpark
További képek a Fotólistában

Ópusztaszer
Ópusztaszer Emlékpark
Az Emlékpark bejáratától jobbra áll.

Felállítás2012. szeptember 29.

Murka István (építész)
Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)
Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)
Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)
Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szórád Péter
2013.04.17. 22:52
Hét méter magas süttői mészkőből faragott oszlop tetején két méter magas Turulmadár van elhelyezve. A körszobor kelet-nyugati tájolású, a magyarok vándorlási útvonalát jelezve. A mészkőoszlopon a faragott pásztorbotok mintázatának megfelelő növényminták láthatók, ahol a bimbók helyén a történelmi Magyarország vármegyéinek bronzból öntött címerei helyezkednek el.
„2012. szeptemper 29-én, a Szent Mihály-napi ünnepségen, hatvanegy határon túli család, közel száz tagja tette le állampolgári esküjét, majd a Böjte Csaba ferences szerzetes és Orosz Attila bácskai református esperes tartotta ökumenikus istentiszteletet követően Orbán Viktor miniszterelnök B. Nagy László kormánymegbízottal közösen avatta fel a közel tíz méter magas szobrot, amely a nemzeti összetartozásnak állít emléket.” (forrás: Kormányportál)
Források:
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/kozigazgatasi-allamtitkarsag/hirek/nemzeti-osszetartozas-emlekmuvet-avattak-opusztaszeren
http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/09/29/20/Felavattak_a_Nemzeti_Osszetartozas_Emlekmuvet_Opusztaszeren.aspx
http://index.hu/belfold/2012/09/27/kardot_tarto_turulmadar_jelkepezi_a_nemzeti_osszetartozast_opusztaszeren/
http://szegedma.hu/hir/szeged/2012/09/orban-opusztaszeren-megleltuk-az-elveszett-juhokat-fotok.html

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136217
Feltöltve
2013.04.17. 22:04
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:04

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136218
Feltöltve
2013.04.17. 22:06
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:06

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136219
Feltöltve
2013.04.17. 22:12
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:12

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136220
Feltöltve
2013.04.17. 22:14
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:14

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136221
Feltöltve
2013.04.17. 22:17
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:17

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136222
Feltöltve
2013.04.17. 22:19
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:19

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136223
Feltöltve
2013.04.17. 22:25
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:25

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136224
Feltöltve
2013.04.17. 22:27
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ13/1 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:27

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136225
Feltöltve
2013.04.17. 22:31
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:31

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136226
Feltöltve
2013.04.17. 22:32
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ8/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:32

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136227
Feltöltve
2013.04.17. 22:33
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ11/1 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:33

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
136228
Feltöltve
2013.04.17. 22:35
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 600D
ƒ9/1 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 13.04.17. 22:35

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278230
Feltöltve
2017.05.18. 05:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ59/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 05:32

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
278231
Feltöltve
2017.05.18. 05:33
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ45/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.05.18. 05:33

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
498327
Feltöltve
2022.08.25. 06:00
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ44/10 • 1/800 • 16.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.08.25. 06:00

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508088
Feltöltve
2022.11.08. 16:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:54

508089
Feltöltve
2022.11.08. 16:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/500 • 10.3mm • ISO100

508090
Feltöltve
2022.11.08. 16:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/640 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:54

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508091
Feltöltve
2022.11.08. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/500 • 22.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:55

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508092
Feltöltve
2022.11.08. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ64/10 • 1/250 • 129mm • ISO100

508093
Feltöltve
2022.11.08. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ49/10 • 1/640 • 16.1mm • ISO100

508094
Feltöltve
2022.11.08. 16:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:55

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508095
Feltöltve
2022.11.08. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:56

508096

508097

508098
Feltöltve
2022.11.08. 16:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

508099
Feltöltve
2022.11.08. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:57

508100

508101
Feltöltve
2022.11.08. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

508102
Feltöltve
2022.11.08. 16:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ40/10 • 1/320 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 16:57

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508103
Feltöltve
2022.11.08. 17:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 17:06

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508104

508105

508106

508107
Feltöltve
2022.11.08. 17:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/320 • 6.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 17:10

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508108
Feltöltve
2022.11.08. 17:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ54/10 • 1/200 • 25.6mm • ISO100

508109
Feltöltve
2022.11.08. 17:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO100

508110
Feltöltve
2022.11.08. 17:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ39/10 • 1/200 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 17:10

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508111
Feltöltve
2022.11.08. 17:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ60/10 • 1/100 • 77.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 17:11

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
508112
Feltöltve
2022.11.08. 17:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/100 • 35.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.08. 17:11

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
539819
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/1013 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 08:49
2022. november

"Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotók
Matl PéterMurka István (építész)Hidi Endre (kőfaragó, közreműködő)Matl Árpád (kőfaragó, közreműködő)Matl Szilárd (kőfaragó, közreműködő)Varga Imre (bronzöntő, közreműködő)
Település
Ópusztaszer
Feltöltő
Azonosító
539820
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/969 • 5.2mm • ISO32

539822
Fotózva
2022. november
Feltöltve
2023.09.27. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/1028 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 08:49
2022. november
Összesen 43 fotó

Műlap története

23.09.27. 08:49
3 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 17:11
2 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 17:10
4 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 17:06
4 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 16:57
4 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 16:56
4 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 16:55
4 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.11.08. 16:54
3 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
22.10.07. 10:14
A "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.08.25. 06:00
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
19.08.19. 11:54
Megérintettem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" alkotást
17.05.18. 05:33
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
17.05.18. 05:32
1 új fotót töltöttem a "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlaphoz
13.04.18. 20:46
A "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.17. 22:52
Szórád Péter publikálta "Nemzeti Összetartozás Emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.