Fodor József
Dr. Imre József utca 2.
Dr.Fodor József "a közegészségtan nemzetközi viszonylatban is elismert egyik alapítója és első hazai oktatója. A víz, levegő, talajszennyeződésre vonatkozó megállapításai alapvető jelentőségűek. Ezen kívül fontos szerepet töltött be a magyar toxikológiai kutatásokban is. Az ő javaslata alapján épült ki az iskolaorvosi szolgálat. Markusovszky Lajossal létrehozta az Országos Közegészségi Egyesületet. Világviszonylatban elsőnek vetette fel országos közegészség- és járványügyi szervezet létrehozásának szükségességét."
Az évek múltával azonban a szobor elhelyezésének körülményeit nem találták méltónak és ideálisnak, ezért 1992-ben az Erzsébet Kórház parkjába, a véradó állomáshoz közeli részébe helyezték.
A mészkő mellszobor másfélszeres életnagyságú, jobb oldalán alkotói szignó: "KELEMEN K. 1962", talapzata kőhasáb.
Az alkotó, Kelemen Kristóf szobrászművész a "portré szobrászati követelményeknek megfelelően nem a kínosan pontos azonosságra, hanem a lényeges vonások kiemelésére törekedett. Ebből is a tudósi komolyságot és a humanitást helyezte előtérbe."
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/vasarhely_szobrai/
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/89b0946299971e91791e79fca58faeec_4.jpg)
"Fodor József" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/90 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ac663ac9b69fa8c50d9abb59ab9409cc_4.jpg)
"Fodor József" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/140 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/27cf9f54be232bea9042fc1002a64ff8_4.jpg)
"Fodor József" c. alkotás fotói
ƒ480/100 • 1/150 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/96f8600e3f84a46f54fba63a2b3d25d8_4.jpg)
"Fodor József" c. alkotás fotói
ƒ480/100 • 1/150 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ca657cd9e5ea1d8a927d1960afcbae3e_4.jpg)
"Fodor József" c. alkotás fotói
ƒ510/100 • 1/60 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a69f19ff68633cb274dc1e77c0e549dd_4.jpg)
"Fodor József" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/75 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!