Nagyvárad (Oradea), str. Primariei nr. 27. (Teleki u. 27. sz.)

Nagyvárad (Oradea)
str. Primariei nr. 27. (Teleki u. 27. sz.)
A Partiumi Keresztény Egyetem belső udvarában látható.

Avatás2009. november 16.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2013.04.03. 02:31
A váradi színházlátogatást mindig összekötjük valami felejthetetlen más programmal is. Most ugyan elhagytuk a csoportot egy páran, de találtunk magunknak a zord időben is tartalmas programot. Tudtam, és régen el szerettem volna már menni a Partiumi Keresztény Egyetemre, mert folyamatosan elém kerülnek olyan hírek, amiben arról tudósítanak, hogy milyen emléktáblát avattak fel.
Így sétáltunk el az egyetemre, múlt vasárnap. A portás beengedett bennünket, főleg, mert nagyon határozottan mondtam, hogy engem azok az emléktáblák érdekelnek, amik az udvaron vannak.

Az épület belső udvara egy alig 20 x 20 méteres terület. Ott, a falon jelenleg 15, magyar vonatkozású emléktábla van körben. Ezek nem mindegyike domborműves, de nyilván itt csak azokat szeretném bemutatni, amelyek a mi oldalunkba beleférnek. Gondolom köztéren nem lehetett elhelyezni őket, itt az egyetem belső, védett terében viszont fontos szerepük van az ottani magyarok megemlékezéseinél, magyarságuk tudatformálásában.

Elsőként azért ezt mutatom be, mert ennek a művészi értéke a legnagyobb.
Bocskai István erdélyi fejedelem emlékére emelték. 2009. november 16-án avatták fel. A 70 x 100 centiméteres mészkőlapon egy kb. hatvan centiméter átmérőjű, közel kör alakú domborművet látunk, a fejedelem lovon ülő alakjával, és híveivel megjelenítve.
A tábla felirata jól olvasható az egyik képen. Az emléktáblát a Bocskai-emléknapon avatták fel.
Források:
Dukrét Géza: Emlékművek, emléktáblák Bihar megyében (Nagyvárad, 2012, 93-94.p.)
Bocskai István: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bocskai_Istv%C3%A1n
További linkek
Az alkotóról: http://www.djm.hu/gyorffy-istvan-nagykun-muzeum/idoszaki-kiallitasok/magyar-szellem-bronzba-ontve.html

TundeK62 műlapja


Tagi gyűjteményben
Partiumi Panteon
Tagi gyűjteményben
Erdélyi fejedelmek

Cím alapján hasonló

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134991
Feltöltve
2013.04.02. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:23

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134992
Feltöltve
2013.04.02. 15:23
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:23

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134993
Feltöltve
2013.04.02. 15:24
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:24

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134989
Feltöltve
2013.04.02. 15:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:22

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134994
Feltöltve
2013.04.02. 15:24
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:24

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134995
Feltöltve
2013.04.02. 15:24
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:24

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134996
Feltöltve
2013.04.02. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:25

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
134997
Feltöltve
2013.04.02. 15:25
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.04.02. 15:25

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202693
Feltöltve
2015.04.19. 23:20
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 23:20

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202694
Feltöltve
2015.04.19. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 23:21

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202696
Feltöltve
2015.04.19. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 23:21

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202695
Feltöltve
2015.04.19. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 23:21

"Bocskai István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
202697
Feltöltve
2015.04.19. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.04.19. 23:22
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.07.23. 18:23
A "Bocskai István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.02.13. 15:49
A "Bocskai István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.03. 02:31
TundeK62 publikálta "Bocskai István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.