Veszprém, Úrkút u.

Állapot: Megrongálták

Veszprém
Úrkút u.
Az alkotás a Szent Benedek-hegy bejáratánál található.

Felállítás2013. március 28.

Aerdna
2013.04.01. 17:53
Egy régi történet folytatódott, amikor 2013. március 28-án Veszprémben, a Szent Benedek-hegy bejáratánál felavatták Tamás Ákos „Ecce Homo!” – Ime, az Ember! – című alkotását. A talapzat a rögzítő kampókkal együtt régóta készen állt arra, hogy az ide tervezett alkotás végre a helyére kerüljön.

1937-ben vetődött fel a gondolat, hogy itt, a Benedek-hegyen Kálváriát kellene építeni. Az ötlet dr. Saly Gézától származott, és az 1939-es helyszíni bejárást követően 1941-ben el is készült az első két stáció terve. A szobrokat Madarassy Walter készítette volna, a kőfaragó munkákat pedig Stumf János kőfaragó. A politika és a háború azonban közbeszólt.

Az alkotás érdekessége, hogy herendi porcelánból készült. Az alkotás abban a pillanatban ábrázolja Krisztust, amikor az Ecce Homo elhangzik. Az alkotás 2 méter magas, egyedi porcelántechnológiával készült. A gyönyörű szobrot a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. ajánlotta fel a városnak.

Az avatáson beszédett mondott Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, és Porga Gyula, Veszprém polgármestere.
Források:
http://www.bakonyihirmondo.hu/herendi_porcelanbol_keszuelt_jezus_szobrot_avattak_veszpremben-20130328
http://www.venoke.hu/FOKUSZ/SzentBenedekegy.htm

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134896
Feltöltve
2013.04.01. 17:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/1100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.01. 17:41

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134897
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:41
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/700 • ISO64

134898
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/800 • ISO64

Aerdna 13.04.01. 17:42
2005. január

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134899
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:42
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ42/10 • 1/900 • ISO64

134900
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:43

Aerdna 13.04.01. 17:43
2005. január

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134901
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:44
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.01. 17:44
2005. január

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134902

134903
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ50/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.01. 17:45
2005. január

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134904

134905
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:51

Aerdna 13.04.01. 17:51
2005. január

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
134906

134907
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.01. 17:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.01. 17:52
2005. január

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141849
Feltöltve
2013.06.29. 15:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.29. 15:32

"Ecce Homo!" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
141848
Feltöltve
2013.06.29. 15:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.29. 15:32
Összesen 14 fotó

Műlap története

23.07.07. 23:32
Az "Ecce Homo!" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.23. 16:18
Megérintettem az "Ecce Homo!" alkotást
16.04.28. 17:58
Megérintettem az "Ecce Homo!" alkotást
15.06.28. 09:48
Megérintettem az "Ecce Homo!" alkotást
15.06.28. 09:47
Megérintettem az "Ecce Homo!" alkotást
13.06.29. 15:32
1 új fotót töltöttem az "Ecce Homo!" műlaphoz
13.06.29. 15:32
1 új fotót töltöttem az "Ecce Homo!" műlaphoz
13.04.01. 17:53
Aerdna publikálta "Ecce Homo!" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.