Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 147.

Alternatív, helyi címek:Tiszteletreméltó Kaszap István

Budapest
XI. kerület, Bartók Béla út 147.
A Szent Gellért Plébániatemplom altemplomában, a Piéta felé vezető...Teljes szövegA Szent Gellért Plébániatemplom altemplomában, a Piéta felé vezető "úton", Boldog Batthyány-Strattmann László domborművével szemben.Kevesebb szöveg

Felállítás2008

Benke Zoltán (kőfaragó, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2013.03.30. 11:02
A Szent Sír Kápolnában (a Szent Gellért Plébániatemplom altemplomában) tömbökben elhelyezett urnahelyek belső "utca" felé eső oldalán egy-egy katolikus szent képmása lett elhelyezve, ami a tájékozódásban is segítséget nyújt.

Tiszteletreméltó Kaszap István (1916–1935) számára rövid élet adatott. Gyerekkorában is kicsit jobban elvonult társaitól és már a sikeres, önmagát is legyűrő tanulást igénylő érettségi után elhatározta, hogy jezsuita lesz.
A különben két évig tartó novíciátus időszak (ezt a jezsuita szabályzat írja elő) azonban lerövidült, mert csak másfél évet tölthetett a rendben, így fogadalmat nem tehet.

Gyerekkorában egészséges volt, sőt a sportban is jeleskedett. A rendbe való jelentkezésével egy-időben azonban különböző betegségek jelentkeztek rajta. Ez a jelenség erősödött: gyulladások, kelések, daganatok. El kell búcsúznia novíciustársaitól, kilép a rendből.
Hazaköltözik, a család "a lelki érettségben ősz-öregen" látja viszont, de betegsége erősödik, egy mandulaműtétet követően meghal.

Boldoggáavatási eljárását a székesfehérvári egyházmegye megindította.
Források:
http://www.katolikus.hu/szentek/1113-223.html

Kapcsolódó
Pietà

Cím alapján hasonló

"Kaszap István" c. alkotás fotói

Alkotó
Illyés AntalBenke Zoltán (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
134455
Feltöltve
2013.03.26. 12:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.26. 12:02

"Kaszap István" c. alkotás fotói

Alkotó
Illyés AntalBenke Zoltán (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
134452
Feltöltve
2013.03.26. 12:01

Göröntsér Vera 13.03.26. 12:01

"Kaszap István" c. alkotás fotói

Alkotó
Illyés AntalBenke Zoltán (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
134453
Feltöltve
2013.03.26. 12:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

134456
Feltöltve
2013.03.26. 12:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/60 • ISO100

134454

134457

233011
Feltöltve
2016.02.27. 21:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.02.27. 21:32

"Kaszap István" c. alkotás fotói

Alkotó
Illyés AntalBenke Zoltán (kőfaragó, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
272873
Feltöltve
2017.04.04. 18:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.04.04. 18:30
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.04.16. 15:52
Megérintettem a "Kaszap István" alkotást
17.04.04. 18:30
1 új fotót töltöttem a "Kaszap István" műlaphoz
16.03.14. 10:17
A "Kaszap István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.11.05. 16:34
A "Kaszap István" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.30. 11:02
Göröntsér Vera publikálta "Kaszap István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.