II. világháborús emlékmű
Angol cím:World War II Memorial
Aerdna
Kenderes Horthy Miklós szülőfaluja. 2013.03.23. 23:09
1944 októberében két hétig tartó ütközet zajlott le a szovjet és a német csapatok közt. Az ütközetnek 62 helyi lakos is áldozatul esett. Az emlékművet az ő és az itt elesett katonák emlékére állították.
A kb. 3 méter magas mészkő oszlopra az áldozatok neve van felvésve. Az oszlop tetején helyezkedik el egy bronzból készült, búskomor arccal maga elé meredő, térdelő női alak. Kezében egy gyászszalagot tart.
Források:
http://archiv.vfmk.hu/1944/kenderes.html
Ády
Második világháborús emlékmű avatása Kenderes. 2025.05.07. 12:38
E hónap 24-én, vagyis a jövő héten szombaton délelőtt 10 órakor lesz a második világháborús emlékmű avatása, melyet a községházával szemben lévő parkban állítanak fel. Az emlékmű Bányai József szobrászművész és Szőllősi Ottó munkája. A fémből és kőből készült szobor költsége várhatóan alatta marad a tervezett másfél millió forintnak, mivel már eddig is érkeztek adományok, s az önkormányzat további anyagi segítségre is számít. Az emlékművet a tervek szerint Katona Tamás államtitkár avatja fel, azt követően pedig ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Források:
[1] Avatás: Új Néplap, 1992. október 16. (3. évfolyam, 245. szám) 8. o.

Kezeli
Azonosító
20068
Látogatás
Frissítve
2025.05.07. 12:38
Publikálva
2013.03.23. 23:09
Szerkesztések

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
134168
Feltöltve
2013.03.22. 00:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO400
ƒ45/10 • 1/500 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 13.03.22. 00:36

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
134169
Feltöltve
2013.03.22. 00:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 13.03.22. 00:38

"II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói
Alkotók
Település
Kenderes
Feltöltő
Azonosító
134170
Feltöltve
2013.03.22. 00:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO400
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
H.István 13.03.22. 00:38
Összesen 3 fotó
Műlap története
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
Az "II. világháborús emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
Az "II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
A közösség publikálta Aerdna "II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.