Nepomuki Szent János

Budapest, IX. kerület, Tompa utca 12.

Alternatív, helyi címek:A Tompa utca 12. szobra
Angol cím:Johann Nepomuk

Budapest
IX. kerület, Tompa utca 12.
A házsarkon, az első emelet magasságában.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Feles Elek
2013.03.14. 21:17
Szokatlan szobor álldogál a Ferencváros közepén. A lakóháznál, amelynek a sarkáról szemmel tarja a várost, ugyanis nagyjából száz évvel korábban született.

A Tompa és az Angyal utca sarkán álló, Godnautz Károly és neje számára emelt bérház 1911-12-ben épült. Az ötemeletes épület helyén minden valószínűség szerint egy régi házikó állhatott korábban, aminek ez a szép Nepomuki szobor lehetett az ékessége. Godnautz úrnak, az új bérház tulajdonosának feltehetően annyira megtetszett, hogy a bontás után megmentette és hozzátapasztatta saját háza sarkához. Ettől pedig picit kuriózum lett a környező hasonló házak sorában.

A keresztet tartó, egyházi ruhába öltöztetett, nagyjából másfél méteres szobor maga tehát valamikor az 1800-as évek első harmadában keletkezhetett. A talpazatán több soros felirat olvasható, illetve épp hogy sajnos szinte teljesen olvashatatlan. Annyi derül csak ki belőle, hogy a fülkében Nepomuki Szent Jánost láthatjuk, ha felnézünk az első emelet magasságába... a többi információ megfejtésre vár :-)
Források:
Tervtár

Feles Elek műlapja

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Nepomuki Szent János
Feltöltő
Azonosító
133618
Feltöltve
2013.03.14. 20:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 13.03.14. 20:03

133619
Feltöltve
2013.03.14. 20:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ35/10 • 1/60 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 13.03.14. 20:03

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
133620
Feltöltve
2013.03.14. 20:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 13.03.14. 20:04

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
207997
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2015.06.05. 16:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.05. 16:30
2013. november

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
207998
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2015.06.05. 16:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.06.05. 16:31
2013. november

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
373616
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.09.12. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.12. 18:32
2016. október

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
373617
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.09.12. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.12. 18:32
2016. október

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
373618
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.09.12. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 62.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.12. 18:32
2016. október

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
373619
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.09.12. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 34.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.12. 18:32
2016. október

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
373620
Fotózva
2016. október
Feltöltve
2019.09.12. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 120.9mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.12. 18:32
2016. október
Összesen 10 fotó

Műlap története

20 napja
5 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
18.10.29. 17:09
Megérintettem a "Nepomuki Szent János" alkotást!
15.06.14. 11:15
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.06.12. 17:24
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.06.05. 16:31
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
15.06.05. 16:30
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
13.03.14. 21:17
Feles Elek publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.