Pécs, Aradi vértanúk útja

Angol cím:Milestone

Pécs
Aradi vértanúk útja
Az Aradi vértanúk útja déli oldalán, a városfal melletti sétányon található.

Felállítás2006

uzmaria
2008.06.16. 20:20
Az Aradi vértanúk útja déli, gyorsforgalmi útpályája mentén, a városfal tövében kis szoborparkot hoztak létre, Bencsik István 75. születésnapja alkalmából, a mester és néhány tanítványa munkáiból. (A Kopjafa nem tartozik közéjük, az már korábban ott állt.) Eredetileg csak időszaki tárlatként helyezték ki az alkotásokat, de olyan sikerük volt, hogy állandósították a kiállítást. A szobrokat vandál kezek többször is megrongálták, meggyalázták. 2006 őszén Nyári Zsolt alkotását döntötték le talapzatáról. 2007-ben pedig Miklya Gábor nagyméretű szobrának estek neki, a szoborban helyrehozhatatlan károk keletkeztek, darabok törtek ki belőle. Gyakorlatilag szétverték. Ezután az alkotást lebontották.

A szégyenteljes események óta a szoborparkban újabb, jelentős kár nem keletkezett. Reméljük, a kedves, kellemes kiállítás (maradéka) most már sértetlenül állhat, eredeti célzatával, díszítve, és tanulságul szolgálva, egy olyan kornak, ami majd egyszer felismeri és védi valamennyi értékét. (Szakállberci, 2009. 11. 05.)
Angol leírás, sztori
uzmaria
2008.06.16. 20:20
The southern side of Aradi vértanúk street, along the medieval city wall is a modern sculpture park. It was originally a temporary exhibiton for the 75th birthday of sculptor master Bencsik (from his, and the followers' works). The show was successful, so the park remained here as a permanent exhibition. Two of the sculptures was destroyed by vandals.

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Mérföldkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
8014
Feltöltve
2008.06.16. 20:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.06.16. 20:20

"Mérföldkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
8015

8016

8017

219203
Feltöltve
2015.10.02. 09:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.02. 09:02

"Mérföldkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
219206
Feltöltve
2015.10.02. 09:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.10.02. 09:02

"Mérföldkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279229
Feltöltve
2017.05.26. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.05.26. 16:58

"Mérföldkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279230
Feltöltve
2017.05.26. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/250 • ISO100

279231
Feltöltve
2017.05.26. 16:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

279232
Feltöltve
2017.05.26. 16:59

Dr. Pinczés Sándor 17.05.26. 16:59

"Mérföldkő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
279233

434915
Fotózva
2015. július
Feltöltve
2021.03.02. 09:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.03.02. 09:22
2015. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.03.02. 09:22
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
17.05.30. 19:52
A "Mérföldkő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.26. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
17.05.26. 16:59
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
17.05.26. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
17.05.26. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
17.05.26. 16:58
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
17.05.09. 14:48
Megérintettem a "Mérföldkő" alkotást
15.10.02. 09:02
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
15.10.02. 09:02
1 új fotót töltöttem a "Mérföldkő" műlaphoz
08.06.16. 20:20
uzmaria publikálta "Mérföldkő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.