Göd, Ady Endre utca, Transzformátor telep

Alternatív, helyi címek:Az erő velünk van!

Göd
Ady Endre utca, Transzformátor telep
Felsőgöd külső területén, a Villamos Művek ipartelepén.

Felállítás2011. október 10.

László Ferenc (tervező)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
András
2013.03.13. 09:42
Utam során egy gyönyörű acélszoborra lettem figyelmes. Ez a monumentális szobor (ha alá mész, meglátod) nagyon arányos, szép formájú alkotás, pedig csak acélidomokból állították össze.
Semmi nem fejezhetné ki jobban a tevékenységet, amivel foglalkozik a telep. Tervezés, kivitelezés.
A megálmodója az ipartelep mérnöke és termelési igazgatója, László Ferenc az építéséből is kivette a részét.

"Az ipar háború utáni talpra állítása és gyors ütemű fejlesztése igen sok feladatot rótt a hazai villamosenergetikára. A tönkretett vagy leszerelt erőműveket újra fel kellett építeni, a hálózatot helyre kellett hozni és meg kellett erősíteni. Az OVIT a régebben épült 60 és 100 kV-os távvezetékek feszültségszintjét 110, majd 1952-től kezdve 120 kV-ra emelte, és ezzel megkezdődött az országos hálózat egyesítésének többéves folyamata. Felgyorsult a nemzetközi hálózati kapcsolatok bővítése is. 1953-tól megkezdődött a 220 kV feszültségszintű távvezetékek építése."
Források:
http://www.ovit.hu/tortenet.html

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
132936
Feltöltve
2013.03.09. 15:16
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ50/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.03.09. 15:16

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
132937
Feltöltve
2013.03.09. 15:17
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/650 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.03.09. 15:17

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
132938

132939
Feltöltve
2013.03.09. 15:18
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.03.09. 15:18

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
132940
Feltöltve
2013.03.09. 15:19
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.03.09. 15:19

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
135765
Feltöltve
2013.04.11. 19:31
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ48/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.04.11. 19:31

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
135766
Feltöltve
2013.04.11. 19:32
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ49/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.04.11. 19:32

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
135767
Feltöltve
2013.04.11. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 500D
ƒ10/1 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.04.11. 19:34

"Acélszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
László Ferenc (tervező)
Település
Göd
Feltöltő
Azonosító
135768
Feltöltve
2013.04.11. 19:44
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ48/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.04.11. 19:44
Összesen 9 fotó

Műlap története

14.11.05. 21:55
Az "Acélszobor" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
13.04.11. 19:44
1 új fotót töltöttem az "Acélszobor" műlaphoz
13.04.11. 19:34
1 új fotót töltöttem az "Acélszobor" műlaphoz
13.04.11. 19:32
1 új fotót töltöttem az "Acélszobor" műlaphoz
13.04.11. 19:31
1 új fotót töltöttem az "Acélszobor" műlaphoz
13.03.13. 09:42
A közösség publikálta Bálint "Acélszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.