Balatongyörök, Petőfi Sándor utca

Balatongyörök
Petőfi Sándor utca
A Petőfi Sándor utca közepe táján, a vasútállomástól indulva jobb az...Teljes szövegA Petőfi Sándor utca közepe táján, a vasútállomástól indulva jobb az utca bal oldalán kiszélesedő, teret képező részen látható.Kevesebb szöveg

Felállítás2003

Göröntsér Vera
2013.03.14. 18:42
Petőfi Sándor mellszobra Balatongyörökön, a róla elnevezett utca szépen kiképezett, tér-szerű kiöblösödésén került elhelyezésre.
Petőfi Sándor, született: Petrovics (!) Sándor, (1822–1849) magyar költő, az 1948-as szabadságharc emblematikus alakja, forradalmár, a "magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja". Rövid életet adott neki a sors, de ez alatt közel ezer verset írt, miközben bejárta az egész országot.

Ismertségének, hősi mítoszának és ennek az ország-járásnak köszönhetően is szinte nincs olyan helység Magyarországon, ahol ne emlékeznének rá valamilyen képzőművészeti alkotással.

Az alkotó és a portré névbeli hasonlósága feltűnő, de legalábbis érdekes. Az Artportál cikke szerint azonban csak egy, a nagykárolyi Petőfi szobor ismert tőle. "Élő" cáfolat (igaz, a Wikipédián már jelzik): a szignó alapján egyértelműen többet is megformált úgy, hogy összehasonlításban a lapon már feldolgozott, fenti alkotással jelentős eltérést mutatnak (ld. a kapcsolt műlapot).

Az alkalom: március 15. Lehet, a Nemzeti dal illik hozzá leginkább, de az érdeklődőnek most a "XIX. század költői" című verset "idézem": http://www.youtube.com/watch?v=Yd761WVfbTc (Sinkovits Imre).
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/petrovits-istvan

Kapcsolódó
Petőfi Sándor
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133435
Feltöltve
2013.03.13. 13:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:14

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133441
Feltöltve
2013.03.13. 13:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:19

132401
Feltöltve
2013.03.05. 12:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.05. 12:42

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133437
Feltöltve
2013.03.13. 13:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:17

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133436
Feltöltve
2013.03.13. 13:16
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:16

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133438
Feltöltve
2013.03.13. 13:17
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:17

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133440
Feltöltve
2013.03.13. 13:19
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:19

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
133439
Feltöltve
2013.03.13. 13:18
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.13. 13:18

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
172787
Feltöltve
2014.07.20. 12:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.07.20. 12:02

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
172788
Feltöltve
2014.07.20. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.07.20. 12:03

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
172789
Feltöltve
2014.07.20. 12:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 14.07.20. 12:05

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
204054
Feltöltve
2015.04.28. 14:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 14:25

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
204056
Feltöltve
2015.04.28. 14:28
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/250 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 14:28

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
204057
Feltöltve
2015.04.28. 14:43
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/100 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 14:43

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
204058
Feltöltve
2015.04.28. 14:49
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.28. 14:49

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói Balatongyörök településről

Feltöltő
Azonosító
204132
Feltöltve
2015.04.29. 10:48
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 15.04.29. 10:48
Összesen 16 fotó

Műlap története

15.04.29. 10:48
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
15.04.28. 14:49
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
15.04.28. 14:43
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
15.04.28. 14:28
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
15.04.28. 14:25
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
14.07.20. 12:05
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
14.07.20. 12:03
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
14.07.20. 12:02
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz!
13.03.14. 18:42
Göröntsér Vera publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.