Szil, Ady Endre u. előtti tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Árpád-házi Szent Erzsébet
Angol cím:St. Elizabeth

Szil
Ady Endre u. előtti tér
A főútról letérve a volt Ady Endre, most Erzsébet utca és a főút közötti kis téren.

Felállítás2007. november 18.

Aerdna
2013.03.04. 17:23
Árpád-házi Szent Erzsébet, II. András lánya végtelen szeretetéről és jótékonyságáról volt híres, a szegényekhez mindig bőkezű volt. Halála után 1235-ben szentté avatták, sírjánál csodás események történtek, zarándokhely lett, mert betegek gyógyultan távoztak. Marburgi sírja fölé építették az Erzsébet-templomot.
Csodás, félalakos szobra, melyet Szil faluban állítottak születésének 800. évfordulójára, a legszebb szobrok egyike, amit valaha láttam. Domonkos Béla egyik kitűnő alkotása fekete márvány talapzaton bronz félalakos szobor. Szent Erzsébet mosolyában tükröződik a jóság, de ugyanakkor a határozottság is. Egyik kezében rózsaszál, nagyon szerette a rózsát. A másik kezében kenyér, mely arra utal, hogy segített az éhezőkön. Kosara aljában kenyérrel, tetejére rakott rózsacsokorral ment a szegényekhez. Ha megállították, akkor azt mondta, hogy csak rózsát visz.
A szobrot az Ady Endre utca elején lévő kis téren állították fel, és tiszteletére az utca nevét Erzsébet utcára változtatták.
Források:
http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/sem_egyhaz_sem_szil_/2071704/
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Erzs%C3%A9bet

H.István készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132295
Feltöltve
2013.03.04. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 12:03

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132312
Feltöltve
2013.03.04. 13:28
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 13:28

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132313
Feltöltve
2013.03.04. 13:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 13:42

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132314
Feltöltve
2013.03.04. 13:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 13:46

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132315
Feltöltve
2013.03.04. 13:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 13:49

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132316
Feltöltve
2013.03.04. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 13:56

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132317
Feltöltve
2013.03.04. 14:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 14:00

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132320
Feltöltve
2013.03.04. 14:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 14:22

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132322
Feltöltve
2013.03.04. 14:24
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 14:24

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132323
Feltöltve
2013.03.04. 14:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 14:26

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132324
Feltöltve
2013.03.04. 14:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 14:27

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
132325
Feltöltve
2013.03.04. 14:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.04. 14:35

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169493
Feltöltve
2014.06.23. 22:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 22:56

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169494
Feltöltve
2014.06.23. 22:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 22:57

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169495
Feltöltve
2014.06.23. 22:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

169496
Feltöltve
2014.06.23. 22:58

Aerdna 14.06.23. 22:58

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169497
Feltöltve
2014.06.23. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 22:59

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169498
Feltöltve
2014.06.23. 23:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 23:00

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169499

169500
Feltöltve
2014.06.23. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 14.06.23. 23:02

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
169501
Feltöltve
2014.06.23. 23:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/500 • ISO200

169502

507760
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 30mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507761
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO160

507762
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO160

507763
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/320 • 65mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507764
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 32mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507765

507766

507767

507768
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 70mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507769
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 140mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507771
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 18mm • ISO160

507772

507773

507774
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 48mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507775
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 105mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szil
Feltöltő
Azonosító
507776
Feltöltve
2022.11.06. 18:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.11.06. 18:21
Összesen 39 fotó

Műlap története

22.11.11. 21:16
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.11.06. 18:21
16 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
13.04.03. 23:33
A "Szent Erzsébet" műlap gondozása átadásra kerültAerdna tagunknak
13.03.04. 17:23
A közösség publikálta Aerdna "Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.