Budapest, I. kerület, Mészáros utca 15-17.
További képek a Fotólistában

Budapest
I. kerület, Mészáros utca 15-17.
Az Artisjus (szerzői jogvédő iroda) székházának előterében, a bejárattól jobbra lévő falon.

Felállítás1994

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.03.18. 20:30
Szokásom, ha egy művész életrajzát megnézem, kicsit utánanézek az alkotó tevékenységének is. Ilyenkor pedig óhatatlanul találok valamit, megnézem az elérhetőséget is, aztán előbb-utóbb elindulok.
A találat (itt az Artportal-ról): "Múzsák (plasztikus falikép, 1994, Budapest Artisjus-székház". A műfaji besorolás egészen sajátos definíció, mint ahogy az alkotás is az, de a művész keze alól kikerülő társai szintén.

Most más felé mentem, de eszembe jutott, régóta halogatom az akkor éppen elérhető távolságra lévő székház meglátogatását. (Útvonal-módosítás, engedély-kérés a helyszínen.)

A művész sajátos technikájáról (ugyancsak Arportál): "...Művészetének legfontosabb alkotásegyüttese a szobrászat és a festészet eszközrendszerét és hatásmechanizmusait ötvöző domborművek sorozata, amely kompozíciókon általában olyan negatív testlenyomatok jelennek meg, amelyeknek festésmódja a domborműszerű illuzionisztikus hatást hangsúlyozza..." Az anyag lehet agyag, gipsz, vagy poliészter, ill. temperát, vagy olajfestéket használ.

A falikép valóban dombormű, mutatja a fent idézett több-dimenziós hatást keltő elemeket – kibővítve azonban azzal, pozitív domborulatok, valós alakzatok is láthatók.
Tartalmát tekintve a többnyire nőalakokkal ábrázolt "múzsák" kavalkádjából szembetűnő a zenei ág túlnyomó jelenléte – figyelemmel a megrendelőre. Képviselteti magát azonban több társművészet is: az építészet egy korinthoszi oszloppal, a szobrászat a Szárnyas Niké szobor megjelenítésével, akinek lábánál egy férfialak (nekünk háttal) látható... talán a néző/hallgató.
A bika... nagyon elgondolkodtatott, több "üzenete" is lehet. Ősi kultúrákra utalhat, másrészt Picasso festményeinek jellegzetes motívuma.

Az alkotó honlapjának nyitólapjáról: "Minden reggel, amikor kinyitom a szemem, világos van és látok, megszületik bennem a néző. A néző a fontos, aztán a művész. A nézőnek kell tehetségesnek lennie!"
Források:
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szkok-ivan
http://www.szkokivan.hu/index.php
http://www.artisjus.hu/kezdooldal/?main_menu[main_menu][item]=1

Kapcsolódó
Energiák

Cím alapján hasonló

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133919
Feltöltve
2013.03.18. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:16

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133921
Feltöltve
2013.03.18. 20:17

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:17

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133923
Feltöltve
2013.03.18. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

133926
Feltöltve
2013.03.18. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:19

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133924
Feltöltve
2013.03.18. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:18

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131930
Feltöltve
2013.03.01. 12:01

Göröntsér Vera 13.03.01. 12:01

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133920
Feltöltve
2013.03.18. 20:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:16

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133922
Feltöltve
2013.03.18. 20:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:17

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133925
Feltöltve
2013.03.18. 20:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:18

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133927
Feltöltve
2013.03.18. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:19

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
133928

133929
Feltöltve
2013.03.18. 20:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.03.18. 20:19

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228256
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2016.01.02. 19:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.02. 19:56
2013. február

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228257
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2016.01.02. 19:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.02. 19:57
2013. február

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
228258
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2016.01.02. 19:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.02. 19:57
2013. február

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
321221
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2018.08.16. 14:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ470/100 • 1/4 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.08.16. 14:26
2013. július

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
321222
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2018.08.16. 14:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/8 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.08.16. 14:28
2013. július

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
321223
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2018.08.16. 14:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ510/100 • 1/7 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.08.16. 14:30
2013. július

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
321224
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2018.08.16. 14:34
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.08.16. 14:34
2013. július

"Múzsák" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
321225
Fotózva
2013. július
Feltöltve
2018.08.16. 14:39
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/7 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.08.16. 14:39
2013. július
Összesen 20 fotó

Műlap története

19.02.28. 19:02
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
18.11.09. 16:08
Megérintettem a "Múzsák" alkotást
18.08.16. 14:39
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
18.08.16. 14:34
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
18.08.16. 14:30
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
18.08.16. 14:28
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
18.08.16. 14:26
1 új fotót töltöttem a "Múzsák" műlaphoz
13.03.18. 20:30
Göröntsér Vera publikálta "Múzsák" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.