Szent László király

Szentendre, Áprily Lajos tér 2.

Szentendre
Áprily Lajos tér 2.
A Ferences Gimnázium földszinti folyosóján, a bejárattól balra találod...Teljes szövegA Ferences Gimnázium földszinti folyosóján, a bejárattól balra találod meg a mázas-kerámia domborművet.Kevesebb szöveg

Felállítás1986

Borsódy László (keramikus)
Urbán Teréz (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
ocsovai andrás
2013.02.21. 11:55
A negyedszázados alkotás eredeti színeivel, 5-6 négyzetméteres méretével, különlegesnek tetsző ábrázolásmódjával vonja magára a figyelmet a gimnázium földszinti folyosóján.

A domború elemeket is tartalmazó kép "síkjából" erőteljesen emelkedik ki a szent király "hermájára" utaló feje, arca, más koronával, jobbjában kétélű kardjával, korhű ruházatban. Szerepelnek a mondabeli sziklák, hegyek, erdők, forrás, a krónikák közölte rendházak, templomok. Feje fölött a Nap és a Hold jelképei.

A mázas kerámia dombormű térbeli megjelenítését, annak szemlélését és fotózását nagyban segítené egy az alkotásra "tervezett" helyi, időszakos művi megvilágítás.

Látogatásom tanítási időben, engedély kérése után történt.

"A Szent László kerámiafal Borsody László és Urbán Teréz keramikus házaspár műve, mint ahogy a többi kerámia alkotás is. A nagy mű, mint ahogy a többi alkotás is az eszme felvetésétől kb. 3-4 évig érlelődött. Ehhez az alkotók 20-30 tervet készítettek, míg eljutottak a magnyugtató formáig 1986-ra. Az alkotó fantáziájuk be tudta fogadni az összes történelmi emléket, mely Szent Lászlót és a lovag királyt jelezte egészen a színes palástcsatig.
A nagyméretű alak arcmása a győri hermát követi. Félénk és belénk néz. Vértbe öltözött lábai alatt a nagyváradi székesegyház imitációja. Jobbra és balra hegyek – erdélyi hegyek? Tordai hasadék? – A lovag király kezében függőlegesen tartott kard (Szent István kardja). Bal keze a szívén, mögötte az Árpádok törzsi fája, a tölgyfa. Fölötte a nap és a hold, mint a világosság és sötétség jelképe. A figyelmes néző a tetszetős alkotás szépségén túl eszmei mondanivalót is felfedezhet. A kezek hordozzák. Jobb kezében kard, Szent István kardja.
A királynak erélyesnek kell lenni, különben anarchiába süllyed az ország. A mindent jóváhagyó „Dobzse László” nem nemzeti eszménykép. A bal kezét azonban a szívére teszi, jelezvén, hogy a hatalom birtokosának legyen szíve is, mert a hatalom nagy kísértés a zsarnokságra."
Idézet innen:
http://www.ferencesgimnazium.hu/regihonlap/muveszek/Urban_Borsody/Urban_Bors.html

Cím alapján hasonló

"Szent László király" c. alkotás fotói

Alkotók
Borsódy László (keramikus)Urbán Teréz (keramikus)
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
131132
Feltöltve
2013.02.19. 20:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.02.19. 20:31

"Szent László király" c. alkotás fotói

Alkotók
Borsódy László (keramikus)Urbán Teréz (keramikus)
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
131206
Feltöltve
2013.02.20. 22:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.02.20. 22:30

"Szent László király" c. alkotás fotói

Alkotók
Borsódy László (keramikus)Urbán Teréz (keramikus)
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
131207
Feltöltve
2013.02.20. 22:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/18 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.02.20. 22:30

"Szent László király" c. alkotás fotói

Alkotók
Borsódy László (keramikus)Urbán Teréz (keramikus)
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
131208
Feltöltve
2013.02.20. 22:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AV200
ƒ290/100 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.02.20. 22:31

"Szent László király" c. alkotás fotói

Alkotók
Borsódy László (keramikus)Urbán Teréz (keramikus)
Település
Szentendre
Feltöltő
Azonosító
131209

131210

131211
Feltöltve
2013.02.20. 22:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 13.02.20. 22:32
Összesen 7 fotó

Műlap története

13.04.11. 21:42
A "Szent László király" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.21. 11:55
ocsovai andrás publikálta "Szent László király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.