Alternatív, helyi címek:Csonka kard

Köpec falutól északra, a Köpec--Felsőrákos, ill. Ágostonfalva--Barót útkereszteződésnél.

Avatás1974. november 14.


Sántha Imre Géza
2013.02.14. 22:39
A köpeci keresztútnál, Székelyföld nyugati szélén (a mai Kovászna és Brassó megyék határához közel) áll ez a szilárd, hősies helytállásra emlékeztető székely obeliszk. A Köpec - Ágostonfalva - Barót - Felsőrákos közti síkon több csata is zajlott az 1848/49-es szabadságharc idején. 1848. december 9-i és 13-i ún. véczeri csaták helyén tömegsír alatt nyugszanak az önvédelmi harcban elesett székelyek. A forradalmi év vége felé, a szabadságharcban erőre kapó székelyek a köpeci híd közelében ütköztek meg a császári csapatokkal. Itt mintegy 250 honvéd, 30 Mátyás-huszár, néhány száz nemzetőr s egy ágyú állhatott ellen. A felülkerekedő és a falut elfoglaló Heydte osztrák tábornok éjszaka felgyújtatta azt, a menekülők közül sokakat lekaszaboltak (több mint ötven köpeci székelyt). Ezzel a rémes cselekedettel próbálták elrettenteni az önvédelmet felvállaló székelységet. Innen származik a mondás: "Baj van Köpecen." December 13-án viszont a még elszántabb székelyek ellentámadása Gál Sándor főparancsnok és Gábor Áron vezetésével a falutól északra lévő keresztútnál győzelemmel végződött. A székely haderő ekkorra már 8000 gyalogost, 2 egység huszárt és négy ágyút állított fel. Gábor Áron irányításával a négy ágyúból olyan kartácstüzet zúdítottak a többezres ellenségre, hogy az viszonylag hamar feloszlott és menekülésbe kezdett. Ekkor közel 300 ember hunyt el, a honvédők sok lőfegyvert és 3 mázsa lőport zsákmányoltak. Tehát a néhány nappal korábbi köpeci vérengzésre nagyon határozott választ, elszánt támadást intéztek a szabadságukért harcolók.
A szintén székely, fiatal, határozott erőben lévő szobrász, Tornay Endre András egy törött pengéjű kard kemény bazaltkőbe való művészi megragadását vállalta fel 1973-ban. A tört penge nemcsak a köpeci vérengzésre, de a szabadságharc elbukására is utal.
Korábban már állt itt egy emlékmű a sokáig jeltelen tömegsír közelében, melyet 1901-ben állítottak, de a trianoni diktátum után, 1930-as évek közepén román vezetőségi utasításra ledöntöttek, majd az 1970-es évek elején sérülten is visszaállították, de sajnos pártutasításra egy héten belül másodszor is ledöntötték. Ezen, a korábbi márványba faragott emlékművön állt ez a felirat (mely nyilván durván szemet szúrt az emlékmű ledöntését parancsba adóknak): "Nem halt meg a hű székely nép, csak hazájáért ontotta honszerető vérét". A ledöntésért elégedetlenkedő székelyeknek, és Sylvester Lajos művelődésszervező diplomáciai érzékének köszönhetően készült el ez a Tornay-féle emlékmű, mely egy földbe szúrt kard formájára emlékeztet, vízszintes sziklafelületén dolgos székelyeket látunk domborműbe faragva.
Sajnálatos módon 2006 máricius 15-i ünnepségek előtt egy nappal az emlékművön lévő hangsúlyos bronztáblát ismeretlenek leszerelték, ellopták. Ezután kisebb felíratos tábla került az emlékmű frontjára.
Források:
V. M. (Vargyasi Miklós): Leleplezték az 1848-as erdővidéki forradalmárok emléktábláját [!]. Megyei Tükör. Sepsiszentgyörgy. 1278 szám, 1974 nov. 15.
Magyari Lajos: Emlékmű a keresztútnál. Megyei Tükör. Sepsiszentgyörgy. 1281 szám. 1974 dec. 6.
Egyed Ákos: Háromszék 1848-1849. Bukarest, 1979.
Sylvester Lajos: Egy szobor rám esik... Romániai Magyar Szó. Bukarest. 68. szám. 1990 március 14.
Benkő Levente: Véczer emlékezete.



Cím alapján hasonló
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
423506
Feltöltve
2020.11.08. 19:32
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/253 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 19:32
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
423507
Feltöltve
2020.11.08. 19:33
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/153 • 3.6mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.11.08. 19:33
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130662
Feltöltve
2013.02.12. 22:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ91/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:18
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130663
Feltöltve
2013.02.12. 22:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ51/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:18
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130664
Feltöltve
2013.02.12. 22:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:20
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130665
Feltöltve
2013.02.12. 22:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ45/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:20
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130668
Feltöltve
2013.02.12. 22:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:23
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130669
Feltöltve
2013.02.12. 22:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ31/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:24
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
130666
Feltöltve
2013.02.12. 22:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L120
ƒ36/10 • 1/320 • ISO110

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.02.12. 22:22
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
166210
Feltöltve
2014.05.20. 20:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.05.20. 20:31
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

a 2018-as, tavaszi árvízkor
Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
313261
Évszám
2018
Feltöltve
2018.05.25. 07:54

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.25. 07:54
2018
a 2018-as, tavaszi árvízkor

Archív fotók

Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű az eredeti feliratos bronztáblával. Váradi Péter Pál fotója
Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
136788
Feltöltve
2013.04.24. 14:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 13.04.24. 14:19
Archív felvétel
Az emlékmű az eredeti feliratos bronztáblával. Váradi Péter Pál fotója
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

Archiv fotó, mely a Romániai Magyar szó c. napilapban jelent meg 1990 márciusában. Fotó: Imreh S. István.
Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
398820
Feltöltve
2020.03.06. 09:46
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Samsung / SM-A105FN
ƒ190/100 • 1/33 • 3.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.03.06. 09:46
Archív felvétel
Archiv fotó, mely a Romániai Magyar szó c. napilapban jelent meg 1990 márciusában. Fotó: Imreh S. István.
Feldolgozás alatt...

"Véczeri emlékmű" c. alkotás fotói

1990 március 15-ikei, a kommunizmus utáni első szabad ünneplés ez emlékműnél.
Alkotó
Település
Köpec (Căpeni)
Feltöltő
Azonosító
157184
Évszám
1990
Feltöltve
2014.02.10. 22:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 14.02.10. 22:42
1990, Archív felvétel
1990 március 15-ikei, a kommunizmus utáni első szabad ünneplés ez emlékműnél.
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.05.09. 08:13
Megérintettem a "Véczeri emlékmű" alkotást
20.11.08. 19:33
1 új fotót töltöttem a "Véczeri emlékmű" műlaphoz
20.11.08. 19:32
1 új fotót töltöttem a "Véczeri emlékmű" műlaphoz
20.03.06. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Véczeri emlékmű" műlaphoz
13.02.14. 22:39
Sántha Imre Géza publikálta "Véczeri emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.