Pozsony (Bratislava), Bezručova 2.

Alternatív, helyi címek:A Kék templom homlokzati mozaikja, Sv. Alžbeta Uhorská

A Kék templom főbejárata fölött

Felállítás1913

Róth Miksa (üvegművész)
Vaszary János (festőművész)
Lechner Ödön (építész, közreműködő)

Orbán Róbert
2013.02.11. 08:46
A pozsonyi Kék templom 1909 és 1913 között épült Lechner Ödön tervei szerint. Az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt templomot többen a magyar szecesszió legjelentősebb alkotásának tartják.
A rózsacsodát ábrázoló mozaikképet a főbejárat fölött látjuk.
A kép alkotóiról (és az egész templomról) a Szecessziós magazinban (http://www.szecessziosmagazin.com/magazin6/lechnerodonkektemplom.php )
olvashatunk: "A 2,6 méter átmérőjű kép Vaszary Kolos esztergomi prímás ajándéka volt a templom számára, tervezője Vaszary János, akinek igen szép szecessziós festményei is közismertek (köztük a népszerű Aranykor, 1897-98). A mozaikot Róth Miksa számlázza, és sajátjának vallja a visszaemlékezéseiben. (Róth Miksa vallomásai. Egy üvegfestőművész az üvegfestészetről, Budapest, 1942)"
A mozaik létrejötte így tulajdonképpen három alkotó nevéhez köthető: Lechner Ödön építész, Vaszary János festő és Róth Miksa üveg és mozaikművész.
Források:
Lechner Ödön Kék temploma a Szecessziós magazinban - http://www.szecessziosmagazin.com/magazin6/lechnerodonkektemplom.php
A Kék templom a Wikipédián - http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9k_templom_(Pozsony)

Cím alapján hasonló

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
130509
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2013.02.10. 15:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.02.10. 15:15
2011. október

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
130510
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2013.02.10. 15:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.02.10. 15:16
2011. október

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
130511
Feltöltve
2013.02.10. 15:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.02.10. 15:19

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
130512
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2013.02.10. 15:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ80/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.02.10. 15:22
2011. október

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
130513
Fotózva
2011. október
Feltöltve
2013.02.10. 15:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.02.10. 15:25
2011. október

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
250964
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.08.27. 16:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ560/100 • 1/550 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.27. 16:52
2013. április

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
250965
Fotózva
2013. április
Feltöltve
2016.08.27. 16:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ450/100 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.08.27. 16:52
2013. április

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290971
Feltöltve
2017.09.25. 23:59
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1980 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.25. 23:59

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290972
Feltöltve
2017.09.26. 00:00
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/2326 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.26. 00:00

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
290973

290974
Feltöltve
2017.09.26. 00:01
EXIF információk...
Apple / iPhone 6
ƒ11/5 • 1/1522 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 17.09.26. 00:01

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327617
Feltöltve
2018.10.14. 19:11
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/212 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 19:11

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327620
Feltöltve
2018.10.14. 19:12
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/245 • ISO117

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 19:12

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327619
Feltöltve
2018.10.14. 19:12
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/172 • ISO116

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 19:12

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327618
Feltöltve
2018.10.14. 19:11
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/1136 • ISO118

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 19:11

"Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotók
Róth Miksa (üvegművész)Vaszary János (festőművész)Lechner Ödön (építész, közreműködő)
Település
Pozsony (Bratislava)
Feltöltő
Azonosító
327616
Feltöltve
2018.10.14. 19:10
EXIF információk...
Lenovo / Lenovo A2010-a
ƒ20/10 • 1/347 • ISO117

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lukács Ferenc 18.10.14. 19:10
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.10.14. 19:12
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz

18.10.14. 19:11

18.10.14. 19:10
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
17.09.26. 00:01
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
17.09.26. 00:00

17.09.25. 23:59
1 új fotót töltöttem a "Szent Erzsébet" műlaphoz
16.08.27. 16:52

13.03.06. 10:00
A "Szent Erzsébet" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.11. 08:46
Orbán Róbert publikálta "Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.