Budapest, XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Tavasz

Budapest
XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
A Gellért fürdő külső hullámmedencéjét övező támfal fülkéjében

Felállítás1927

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.02.03. 23:43
A Szent Gellért Hullámfürdő kialakítása – a gyógyfürdő bővítéseként – majd' 10 évvel később valósult meg, mint ahogy /sok viszontagság, a világháború miatt/ a fürdő megnyitására sor kerülhetett.
Az 1927-es bővítéskor helyezték el a medence mellett kialakított díszes támfal egyik fülkéjében Pásztor János Pimavera című szobrát.

A cím általános értelmezéséhez egy kiállítás megnyitó beszédéből: "Primavera - Tavasz – Olyan gyönyörű szó, hogy kimondani is jó! ...képes felidézni a Tavaszt és Olaszországot, mint a Tavasz kedves lakhelyét. Szívesen mondogatjuk magunkban ezt a szót. Így aztán előfordulhat, hogy eltűnődünk azon, hogy a Primavera szó hátha jelent még valami rejtettet, azon kívül, hogy Tavasz. Hiszen tudjuk a Prima – elsőt jelent, a Vera pedig, nos mindannyian ismerjük a Vera Icont, az Igaz Képmást..." (további gondolatokat és elérhetőségét ld. a forrásoknál).

A témát a képzőművészetben gyakran virágokkal (virág-koszorúval), vagy gyümölcs-kosárral a fiatal lány ölében jelenítik meg. Ezen az akton "csak" a zsenge fiatalság képviseli a tavaszt. Belegondolva: talán az amúgy is díszes, Zsolnay kerámia háttér lehet az ok, amivel együtt már túlságosan zsúfolt lenne az alkotás megjelenése.

Az Artporal (kexikon) cikke a felállítás dátumaként 1929-et jelez, de a Magyar építőművészet 1927-es számában már jelenlegi helyén, a fülkében elhelyezve látható az alkotás, ezért ezt a dátumot jelöltem.
Források:
http://artportal.hu/kislexikon/pasztor-janos
Magyar épitőművészet, 1927. 10-12.sz.: http://kolibri.omikk.bme.hu/digit/index.php?page=article&id=14315
Kondor Attila: Primavera (Vác, 2001, március 25.) kiállítás megnyitó beszéde: http://www.sensaria.hu/hu/story/kondor-attila-primavera-vac-2001-marc-25

Kapcsolódó
Akt
Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129963
Feltöltve
2013.02.02. 20:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:25

129961
Feltöltve
2013.02.02. 20:24

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:24

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129960
Feltöltve
2013.02.02. 20:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:23

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129969
Feltöltve
2013.02.02. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:28

129965
Feltöltve
2013.02.02. 20:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:26

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129968
Feltöltve
2013.02.02. 20:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:28

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129970
Feltöltve
2013.02.02. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:29

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129967
Feltöltve
2013.02.02. 20:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:27

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129972
Feltöltve
2013.02.02. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:29

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129971
Feltöltve
2013.02.02. 20:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:29

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
129962
Feltöltve
2013.02.02. 20:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.02. 20:25

Archív fotók

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

Magyar Építőművészet (ld. forrást is) http://dokutar.omikk.bme.hu/collections/epmuv/cut/1927-27/1927-27-10_12/cs1927-27-10_12-23-a.jpg
Feltöltő
Azonosító
130029
Évszám
1927
Feltöltve
2013.02.03. 19:50
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.03. 19:50
1927, Archív felvétel
Magyar Építőművészet (ld. forrást is)...Teljes szövegMagyar Építőművészet (ld. forrást is) http://dokutar.omikk.bme.hu/collections/epmuv/cut/1927-27/1927-27-10_12/cs1927-27-10_12-23-a.jpgKevesebb szöveg

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

A '30-as évekből, balra a szobor fülkéje
Feltöltő
Azonosító
130090
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.02.04. 11:12
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S7000
ƒ300/100 • 1/15 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 13.02.04. 11:12
Archív felvétel
A '30-as évekből, balra a szobor fülkéje

"Primavera" c. alkotás fotói Budapest településről

A két lány közt a szobor -
Feltöltő
Azonosító
130091
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.02.04. 11:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 13.02.04. 11:15
Archív felvétel
A két lány közt a szobor -
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.11.04. 10:57
Megérintettem a "Primavera" alkotást!
17.08.23. 15:57
Megérintettem a "Primavera" alkotást!
13.02.04. 11:15
1 új fotót töltöttem a "Primavera" műlaphoz!
13.02.04. 11:12
1 új fotót töltöttem a "Primavera" műlaphoz!
13.02.03. 23:43
Göröntsér Vera publikálta "Primavera" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.