Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve

Udvard (Dvory nad Žitavou), Templom tér (Hlavná)

Udvard (Dvory nad Žitavou)
Templom tér (Hlavná)
A település központjában, A Templom tér és a Komáromi utca sarkán

Felállítás1996. szeptember


Orbán Róbert
2013.01.20. 12:51
Udvard Érsekújvártól 9 kilométerre fekvő település. 1946 és 1948 között a korábban színmagyar községből 1200 magyar nemzetiségű lakost kitelepítettek, helyükre szlovákok érkeztek.
Magas kőoszlopon nyitott tenyeret látunk, benne egy emberi szem. Az emlékmű körüli botlatóköveken, annak a 69, nagyobb részt magyarországi településnek a neve olvasható, ahová az elűzötteket telepítették. (A feliratok között szerepel Dachau neve is, ahová korábban az Udvardon élő zsidókat hurcolták el, illetve voltak olyan magyarok, akik a csehországi Szudéta-vidékre kerültek.)
A emlékművet készítő Lebó Ferenc az egyik Magyarországra telepített udvardi család leszármazottja.
Az alkotás értelmezéséről:
A kőből kiemelkedő kéz süllyedésre, elmerülésre utalhat. Ebben az esetben egy közösség süllyedéséről, szétszóratásáról van szó. (Lásd pl.: "sírt, hol nemzet süllyed el")
A szemmel nehezebb a dolgom. Talán a szem maga az alkotó, a látó, láttató, aki személyes viszonyulását is ki kívánja fejezni. Azonosul a közösséggel. (A tenyerébe helyezi magát.)
A szem lehet a Mindenható (és mindent látó) szeme is. A szinte háromszög szerű felső szemhéjból is következtethetünk erre. A szem őrködik az elhurcoltak felett. Tágabb összefüggésben az Isten szeme az áldozatok megdicsőülését jelenti.
Amikor 4-5 éve először láttam az emlékművet, "első blikkre" a szemről a fájdalom jutott az eszembe. A szem a legérzékenyebb testrészünk. Akkor arra gondoltam, hogy a szem ábrázolása alkalmas a fájdalom kifejezésére is.
Források:
Nagy Endre: Tardoskedd és Udvard földrajzi nevei, 2000, Dunaszerdahely, Lilium Aurum, 106. p.
Udvard a Wikipédián - http://hu.wikipedia.org/wiki/Udvard
Udvard honlapja - http://www.dvory.sk/hu



Cím alapján hasonló

"Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói Udvard (Dvory nad Žitavou) településről

Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve - Udvard / Dvory Őrangyal - Udvard / Dvory nad Žitavou
Lebó Ferenc alkotása
Feltöltő
Azonosító
129279
Feltöltve
2013.01.20. 12:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.20. 12:15
Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve - Udvard / Dvory Őrangyal - Udvard / Dvory nad Žitavou
Lebó Ferenc alkotása

"Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói Udvard (Dvory nad Žitavou) településről

Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve - Udvard / Dvory Őrangyal - Udvard / Dvory nad Žitavou
Lebó Ferenc alkotása
Feltöltő
Azonosító
129280
Fotózva
2008. február
Feltöltve
2013.01.20. 12:16
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.20. 12:16
2008. február
Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve - Udvard / Dvory Őrangyal - Udvard / Dvory nad Žitavou
Lebó Ferenc alkotása

"Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói Udvard (Dvory nad Žitavou) településről

Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve - Udvard / Dvory Őrangyal - Udvard / Dvory nad Žitavou
Feltöltő
Azonosító
129281
Fotózva
2008. február
Feltöltve
2013.01.20. 12:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.20. 12:18
2008. február
Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve - Udvard / Dvory Őrangyal - Udvard / Dvory nad Žitavou

"Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói Udvard (Dvory nad Žitavou) településről

Feltöltő
Azonosító
129282
Fotózva
2008. február
Feltöltve
2013.01.20. 12:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS60
ƒ28/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 13.01.20. 12:19
2008. február

"Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" c. alkotás fotói Udvard (Dvory nad Žitavou) településről

Feltöltő
Azonosító
129450
Feltöltve
2013.01.24. 13:07
EXIF információk...
HP / HP ScanJet 3970

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Carava 13.01.24. 13:07
Összesen 5 fotó

Műlap története

13.01.24. 13:07
1 új fotót töltöttem a "Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" műlaphoz!
13.01.20. 12:51
Orbán Róbert publikálta "Kitelepítettek és meghurcoltak emlékműve" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.