Az almási csata emlékére

Dunaalmás, Almási út

Dunaalmás
Almási út
A régi bécsi út mentén a tatai elágazásnál található. Távolsági...Teljes szövegA régi bécsi út mentén a tatai elágazásnál található. Távolsági busszal, kerékpárral valamint vasúttal megközelíthető.Kevesebb szöveg

Felállítás1999

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

András
2013.01.28. 12:24
Az emlékmű: süttői kőből készült és kokárdát formáz.
Magassága másfél méter szélessége hetven centi.

Duna almás történetéből.
Híres volt Almás már a XVIII. században is jó boráról, kõbányájáról és fürdõhelyérõl. Jó borát szívesen vásárolták, és így a szõlõi szép hasznot hoztak. Fürdõjét Torkos János 1746-ban megvizsgálta és ismertette. A (régi) fürdõ a rómaiak idejétõl kezdve, a XIII. században épült bencés templom, majd annak romjaira épült református templom mellett feküdt. A rómaiak idejében a Brigetióban és környékén idõzõ rómaiak fürdõje volt. A bencések idejében a templom mellett északról kis szobácskák voltak. A templomtól néhány méternyire fekvõ forrás vizét vezették oda csövek segítségével, tehát a szobácskák afféle fürdõkamrácskák lehettek. 1891-ben a vasút építésekor ráépítették a forrásra a töltést. A töltésen túl, a Duna-parton a forrás újra fölfakadt. Az úgynevezett Lilla-forrás vize a református templom melletti aluljárónál a vasúti töltés alatt folyik.

Dunaalmás irodalmi emléke, hogy Csokonai Vitéz Mihály, a nagy magyar költõ szerelme, Lilla itt élt, s itt is nyugszik. Sírja az irodalomkedvelõk látogatott zarándokhelye, s a Lilla egykori lakóháza helyén épült lakószoba is várja a látogatókat.
Ritka dolog egy kicsi falu életében, hogy országosan is nevezetes esemény színhelye. Az 1849. augusztus 3-án lezajlott almási csata rész hadmûvelete volt a szabadságharc utolsó gyõztes csatájának 10 nappal a világosi fegyverletétel elõtt. Az ellenségtõl körülzárt komáromi vár honvédei az ostromzárat áttörni kívánván, kitörtek a várból. A fõ cél Gyõr elfoglalása volt, az almási hadmûvelet feladata, hogy megakadályozza az ellenséget a honvédsereg hátbatámadásában. A csata hajnali 3 órakor kezdõdött, s az emlékmûtõl pár méterre, az Által-ér hídjánál támadtak Klapka katonái az osztrákokra. A hajnali támadás az ellenséget olyan váratlanul érte, hogy hanyatt-homlok menekültek Esztergom felé. A csata egy óráig tartott. A csata színhelyétõl pár méterre kokárda alakú emlékmû õrzi a szabadságharc emlékét.
Források:
http://dunaalmas.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=370&Itemid=147

András készítette a műlapot


Cím alapján hasonló

"Az almási csata emlékére" c. alkotás fotói Dunaalmás településről

Feltöltő
Azonosító
128998
Feltöltve
2013.01.15. 17:53
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.01.15. 17:53

"Az almási csata emlékére" c. alkotás fotói Dunaalmás településről

Feltöltő
Azonosító
128999
Feltöltve
2013.01.15. 17:55
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.01.15. 17:55

"Az almási csata emlékére" c. alkotás fotói Dunaalmás településről

Feltöltő
Azonosító
129000
Feltöltve
2013.01.15. 17:56
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.01.15. 17:56

"Az almási csata emlékére" c. alkotás fotói Dunaalmás településről

Feltöltő
Azonosító
129001
Feltöltve
2013.01.15. 17:58
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 13.01.15. 17:58
Összesen 4 fotó

Műlap története

14.11.05. 21:55
Az "Az almási csata emlékére" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak.
13.01.28. 12:24
A közösség publikálta Bálint "Az almási csata emlékére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.