Felszabadulási emlékmű

Szekszárd, Luther tér

Állapot: Lebontott

Szekszárd
Luther tér
Wosinsky Mór Megyei Múzeum melletti téren állt az alkotás.

Avatás1960. március 27.

Ády
2013.01.28. 11:48
1960-ban Felszabadulás (ma Luther) téren állították fel id. Janáky István építész tervei alapján készült Felszabadulási emlékművet. Ma már nem áll az emlékmű, feltehetően a rendszerváltás után lebontották.

2000-ben erre a térre került a Millenniumi kapu.
További linkek
id. Janáky István építész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/janaky-istvan-id
Hutmachine
2016.07.11. 14:27
A Tolna Megyei Népújság 1992. május 4.-i számában "a hivatal hírei" rovatban jelent meg:
"A Felszabadulási emlékmű lebontását május 4-én, hétfőn kezdi meg a vállalkozó. A bontás után az emlékmű egyes jellemző elemei újra felállítva az alsóvárosi temetőbe kerülnek." Úgy tudom, hogy ebből csak a bontás valósult meg.
Források:
Tolna Megyei Népújság 1992. május 4.-i szám
László Mária
2020.11.23. 13:52
Az 1960. március 27-én, vasárnap megtartott avatótünnepségen a  tíz méter magas márvány obeliszket Marosán György leplezte le. Az emlékművön arany betűkkel ez állt: "örök dicsőség a szovjet hősök emlékének". 
Források:
A szovjet nép hős fiainak, mártírjainak áldozata nem volt hiábavaló. Az új szekszárdi hősi emlékmű avatóünnepségén. Népszava 88, 75. (1960. márc. 29.) Előfizetéses
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszava_1960_03/?query=eml%C3%A9km%C5%B1%20szeksz%C3%A1rd%201945&pg=216&layout=s

Ády műlapja

Kapcsolódó
Millenniumi kapu

Cím alapján hasonló

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

1961.
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
128994
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1961
Feltöltve
2013.01.15. 12:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.15. 12:09
1961, Archív felvétel
1961.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

1965.
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
128993
Forrás
Képeslap
Évszám
1965
Feltöltve
2013.01.15. 12:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.15. 12:09
1965, Archív felvétel
1965.

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

1965.
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
128992
Forrás
Képeslap részlete

252457
Forrás
Fotó: Bakó Jenő
Feltöltve
2016.09.14. 14:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 16.09.14. 14:29
Archív felvétel

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

1970-es évek. Fotó: László Ferenc
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
129910
Forrás
Családi fotógyűjtemény
Évszám
1970
Feltöltve
2013.02.01. 19:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.02.01. 19:11
1970, Archív felvétel
1970-es évek. Fotó: László Ferenc

"Felszabadulási emlékmű" c. alkotás fotói

"A felszabadulási emlékmű Szekszárdon"
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
425634
Forrás
Szekszárd. Szekszárd város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága, 1974. [9.] tav.
Feltöltve
2020.11.27. 15:56
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/8 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.11.27. 15:56
Archív felvétel
"A felszabadulási emlékmű Szekszárdon"
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.11.27. 15:56
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
20.11.23. 13:57
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.23. 13:52
A "Felszabadulási emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.01. 19:11
1 új fotót töltöttem a "Felszabadulási emlékmű" műlaphoz
13.01.28. 11:48
Ády publikálta "Felszabadulási emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.