Szovjet hősi emlékmű

Sátoraljaújhely, Hősök tere

Állapot: Lebontott

Sátoraljaújhely
Hősök tere
A városközpontban a templom mögötti téren állt az alkotás.

Felállítás1945

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Ády
2013.01.23. 20:20
Sátoraljaújhely központjában a Nagytemplom mögötti parkban állították fel 1945-ben a szovjet hősök emlékművét. Az emlékművet a városközpont tervezett átalakítása miatt 2006-ban lebontották. Az alatta talált nyolc szovjet katona földi maradványaival együtt a hősök temetőjébe szállították. Ha jól tudom ma egy szökőkút áll a helyén.

Találtam egy leírást az emlékmű alkotóiról:
Rendelkezésünkre áll egy szinte teljes névsor 1945-ből az Erdőbényén kőfaragással, kőbányászattal foglalkozó mesterekről, illetve szakmunkásokról. A szovjet hadsereg ugyanis előszeretettel vette igénybe robotmunkában a kőmunkához értő embereket a szovjet hősi emlékművek építéséhez. Az erdőbényeiek valószínűleg több helyen is dolgoztak 1945 tavaszán-nyarán főleg a zempléni városokban ezeknél a munkáknál. A zempléni alispán a következőképpen rendelkezik az erdőbényeiek részvételéről:

"Zemplén vármegye Alispánjától 2586/1945.
Községi Elöljáróságnak, Erdőbénye

Az orosz katonai parancsnokság rendeletére múlt hó 31 .-én kiadott felhívásomra - igen nagy késedelemmel - ma hat erdőbényei kőfaragómunkás érkezett Sátoraljaújhelybe az orosz hősi-emlékmű építéséhez. Nevezettek a munkahelyen kijelentették, hogy ők csak puhakő faragásban bírnak gyakorlattal. Mivel itt túlnyomó részben most már csak gránitkő munka lesz, az orosz katonai parancsnokság ragaszkodik ahhoz, hogy az ebben kellő jártassággal bíró erdőbényei szakmunkások ide haladéktalanul szintén kirendeltessenek, éspedig: Lankovics József, Láng János, Pintér János, Halász Gábor, Kovácsik János, Kovács József, Trókusz Dániel, Marton András, Simon János, Mádi Kálmán és Gaál József bazaltkő szakmunkások.
A munka tartama 12-14 nap rendes óradíj mellett, elszállásolásról a város gondoskodik; egy napi élelmet hozzon magával, további élelmezésről a város gondoskodik. A ma érkezett kőfaragók azt panaszolták a polgármesteri hivatalnál, hogy kirendelésük nem történt méltányosan. Kérik, hogy néhány nap múlva a felváltásukra: Jassó István, Balogh Bertalan, Gaál János, Gá-liczki István, Kiss István szakmunkások rendeltessenek ki ide. Ha panaszuk indokolt, elvárom, hogy azt sürgősen orvosolni fogja.
Figyelmeztetem a községi elöljáróságot, hogy e rendeletem végrehajtásánál a legsürgősebben és lege-rélyesebben járjon el, mert az orosz katonai parancsnok a legkisebb mulasztást legszigorúbban megtorolja.
Sátoralajaújhely, 1945. évi június hó 4.-én.

Alispán

Az emlékmű építése egyébként április 17-én kezdődött és június 18-ig tartott."
Források:
idézet: http://epa.oszk.hu/02000/02030/00029/pdf/HOM_Evkonyv_35-36_447-462.pdf AZ ERDŐBÉNYEI KŐFARAGÓMESTERSÉG TÖRTÉNETE

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

1961.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128942
Forrás
Képeslap
Évszám
1961
Feltöltve
2013.01.14. 14:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.14. 14:04
1961
1961.

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

1961.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128941

1964.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128940
Évszám
1964

1972.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128956
Forrás
Képeslap
Évszám
1972
Feltöltve
2013.01.14. 15:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.14. 15:18
1972
1972.

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

1959.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128939
Forrás
Képeslap
Évszám
1959
Feltöltve
2013.01.14. 14:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.14. 14:04
1959
1959.

"Szovjet hősi emlékmű" c. alkotás fotói

1957.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128943
Forrás
Képeslap
Évszám
1957

2006. március Bontják az emlékművet.
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
128944
Forrás
http://www.nol.hu
Évszám
2006
Feltöltve
2013.01.14. 14:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.01.14. 14:18
2006
2006. március Bontják az emlékművet.
Összesen 7 fotó

Műlap története

13.01.23. 20:20
Ády publikálta "Szovjet hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.