Macskát tartó kislány

Győr, Mécs László u. 2.

Alternatív, helyi címek:Játszó kislány

Győr
Mécs László u. 2.
Az orvosi rendelő és a szupermarket között

Felállítás2012. november 13.

RTamas
2012.12.10. 11:16
Győr utoljára, a nyolcvanas évek második felében épített panellakótelepén, Marcalváros (azelőtt Kun Béla lakótelep) II-n állították fel a városban élő, helyben előszeretettel foglalkoztatott Lebó Ferenc munkáját. A művésznek csak 2012-ben három nagyobb volumenű köztéri bronzszobrát leplezték le Győrött.
A városrész valósággal ordított a köztéri szobor iránt, hiszen három utca is helyi kötődésű szobrászművész (Borsos Miklós, Kovács Margit, Pátzay Pál) nevét viseli, mégsem volt található egy-egy oktatási intézményhez kapcsolódó reliefen kívül itt szobrászati alkotás. Természetesen a panelházak egyhangúságának megtörése szempontjából is fontos lehet efféle emberközeli műtárgy, amely segíthet abban, hogy a helyiek a városrészt jobban magukénak érezzék.
A szupermarket - bank - orvosi rendelő-gyógyszertár háromszögben található teresedésben látható a macskát ölében tartó kislány kompozíciója. Az ugróiskola előtt megpihenő bakfis kezében egy kis labdát, ölében egy cicát tart. Nyilvánvalóan nem titkoltan célja volt a megrendelőnek, illetve az alkotónak, hogy egy olyan jellegű mű álljon itt, amelyet használatba tudnak venni a környéken megfordulók, lakók. Hiszen a patinázott ruhájú kislány mellé a kőre le lehet ülni, akár fotózkodni vele, valamint az ugróiskolán ugrándozni egyet.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/lebo-ferenc/
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/macskat_tarto_kislany_uj_szobrot_allithatnak_marcalvaros_ii_foterere/2298536/
http://hirek.gyor.hu/cikk/szoboravatas_marcalvarosban.html
http://hu.wikipedia.org/wiki/Leb%C3%B3_Ferenc

RTamas műlapja

Cím alapján hasonló

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126890
Feltöltve
2012.12.09. 23:11
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ77/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:11

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126892
Feltöltve
2012.12.09. 23:21
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:21

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126894
Feltöltve
2012.12.09. 23:23
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ71/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:23

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126891
Feltöltve
2012.12.09. 23:13
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ71/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:13

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126887
Feltöltve
2012.12.09. 22:36
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/180 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 22:36

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126893
Feltöltve
2012.12.09. 23:22
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ77/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:22

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
142017
Feltöltve
2013.07.01. 13:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ8
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Borbély Tamás 13.07.01. 13:47

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126897
Feltöltve
2012.12.09. 23:26
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:26

"Macskát tartó kislány" c. alkotás fotói Győr településről

Feltöltő
Azonosító
126888
Feltöltve
2012.12.09. 23:10
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ36/10 • 1/350 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:10

126889

126895
Feltöltve
2012.12.09. 23:24
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ84/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.12.09. 23:24
Összesen 11 fotó

Műlap története

17.04.02. 14:25
Megérintettem a "Macskát tartó kislány" alkotást!
13.07.01. 13:47
1 új fotót töltöttem a "Macskát tartó kislány" műlaphoz!
12.12.10. 11:16
RTamas publikálta "Macskát tartó kislány" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.