A Harc
A konkrét alkotásról leginkább Prohászka László: Budavári szoborkalauz című könyvéből lehet informálódni. Részletek innen:
'A két alkotás a századforduló táján került ide....Érdekes megfigyelni, hogy a művész milyen nagy hangsúlyt helyezett az épülethez való alkalmazkodásra, hiszen a két alkotás inkább kiegészíti egymást, jóllehet a téma - a béke és a háború - igazán kiáltó ellentéteket hordoz. ...
...a Háború sisakos angyala fújja harsonáját. Lejjebb, a győzelmet jelképező férfialak, kivont karddal, teljes fegyverzetben. Lábát az elesett harcos törött pengéjű szablyáján nyugtatja. Mellette, duzzadó erejű, ősmagyar férfi, kezében buzogánnyal, a harckészséget szimbolizálja. A szoborcsoportot a győzelemre utaló tölgyfalombok veszik körül. A mészkőből faragott, talapzatra vésett dombormű sisakot és más harci eszközöket ábrázol.
Mindkét kompozíció mozgalmas felépítésű, markánsan formált, élethű alakokkal, a XIX. század vége romantikus, historizáló stílusában.'
Az alkotó műveit talán itt, a szoborlapon sikerült összegyűjtenünk, megmutatni a nagyvilágnak.
„A Harcz Senyei Károly szoborműve a királyi várpalota új épülete számára. A bronz szobor jelenleg a párizsi világkiállításon van…..Senyei Károlynak „A harcz” czímű[sic] szoborcsoportját, mely a királyi palota szobordíszítésének egyik hatásos része lesz, s a Beschorner-féle gyár öntötte bronzba”.
Vasárnapi Újság 47. évfolyam. 17. szám 1900. április 29 271, 272. oldal
keptar.oszk.hu
![](/tagok/f53b85fa286247af08c38aa654c94279_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/bd974984e4ea166825c7f574339e8b95_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2d8993e94d3a69883c58983dc46f6964_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/fa061091ba7c5bb3084f1e31a60ee6ca_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/188aff96cd94a27b61ea2f69e05214bf_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c7c5e60a3b105b788e2b632d4804f441_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2f8f5787bd2f845b12648d2956cb5004_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e3f08776291e3fb14a7f607d117a3212_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d00b496cc2b799b47c786afcec334745_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/80 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3141a1cfc6df06fea30827d5c4add758_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ530/100 • 1/170 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6b81cdfdbb8b3fe17b94df93e0f905f6_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ530/100 • 1/120 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/019735a010c694078580d16ea1c3c9ae_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/110 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/383691df355bc5b0edf8432392543e1d_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c5250fccf82e24ea151223df05119027_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/288063e8a2fe45c55ff7b2cf37291c5e_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f615e5da10e9f0418e64ee4947a8abe6_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/33c1aab32fcc95e651be9447031dfd40_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/8a1447b5d55eddf7381f23c72a68f931_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/442606ccc537a8ec67cce4fa9ceac0e8_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a1935-5e517f74d8359-07492733bb33aba1d37b3e4b_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
ƒ7/2 • 1/50 • 5.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/787770646de33ed9458d142d1fcf9e0b_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/93e8e0aa7c5eb83c6ff8fc0b5fc4f9e4_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1951b0c46b2547565aac68fb6bcb56dd_4.jpg)
"A Harc" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u1110-a1935-5e5f86ab7400b-48e4984a81fa99e0a9d7f0a0_4.jpg)