Gróf Szapáry Gyula szobra

Szolnok
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

A Kellner Gyula és a Szigligeti út között, a mai evangélikus templom mellett állt.

Sila
2012.12.03. 16:25
Gróf Szapáry Gyula szobrát 1939-ben állították fel a megyeháza hátsó homlokzata előtti parkban. 1944-ben egy bombatámadás következtében megsérült, majd nyoma veszett. Csak a szobor talapzatát díszítő két dombormű maradt meg, melyeket Aratók és Kubikosok címmel a Damjanich János Múzeumba őriznek.
A szobor helyére 1954-ben a Felszabadulási emlékmű került. http://www.kozterkep.hu/~/19320/Felszabadulasi_emlekmu_Szolnok_1954.html
Források:
http://www.vfmk.hu/hu/taxonomy/term/146
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/borbereki-kovacs-zoltan
Tóth György-Gyigyi
2013.11.22. 10:13
„ A földművelődésügyi miniszter ingyen földet juttatott a városnak. Az első gesztust akkor tette Szolnok város képviselő-testülete gróf Szapáry irányába, amikor 1891-ben az akkor Molnár utcát gróf Szapáry Gyula utcára változtatta…..A második gesztust akkor tette Szolnok városa, amikor 1938-ban kitalálták, hogy gróf Szapáry Gyulának ércszobrot állítanak fel, ezzel is jelezve államférfiúi nagyságát. A szobor megalkotását Borbereki Kovács Zoltánra bízták: Az 1942 nyarára elkészült művet nagy külsőségek között felavatták Horthy Miklós kormányzó és felesége jelenlétében…Ha jól emlékszem, 1944 augusztus 20-án egy úgynevezett négyes láncos bomba a szobor közelébe csapódott be, és kidöntötte, megrongálta a szobrot.”
Források:
Szurovecz Pál szolnoki várostörténész visszaemlékezése az új Gróf Szapáry szobor felállításakor: Szolnoki Új Néplap, 2013.november 16 (szombat) 15.oldal

Sila műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Gróf Szapáry Gyula szobra" c. alkotás fotói Szolnok településről

A képeslap részlete.
Feltöltő
Azonosító
126609
Feltöltve
2012.12.05. 14:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.12.05. 14:31
Archív felvétel
A képeslap részlete.

"Gróf Szapáry Gyula szobra" c. alkotás fotói Szolnok településről

Képeslap részlet.
Feltöltő
Azonosító
126394
Forrás
: http://info.szolnok.hu/alap.php?mid=278&aktid=368
Feltöltve
2012.12.03. 15:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.12.03. 15:57
Archív felvétel
Képeslap részlet.

"Gróf Szapáry Gyula szobra" c. alkotás fotói Szolnok településről

Képeslap.
Feltöltő
Azonosító
126395

126396

A bombatalálat után. A kráterben jól látható a viszonylag épségben maradtszobor.
Feltöltő
Azonosító
126397
Forrás
: http://info.szolnok.hu/alap.php?mid=278&aktid=368
Feltöltve
2012.12.03. 15:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.12.03. 15:58
Archív felvétel
A bombatalálat után. A kráterben jól látható a viszonylag épségben maradtszobor.

Adalék vagy máshol

"Gróf Szapáry Gyula szobra" c. alkotás fotói Szolnok településről

'Aratók' Borbereki-Kovács Zoltán bronz domborműve a megsemmisült szobor posztamenséről. Jelenleg a Damjanich János múzeum első emelet folyosóján van.
Feltöltő
Azonosító
158065
Feltöltve
2014.02.24. 08:58
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.02.24. 08:58
Archív felvétel
'Aratók' Borbereki-Kovács...Teljes szöveg'Aratók' Borbereki-Kovács Zoltán bronz domborműve a megsemmisült szobor posztamenséről. Jelenleg a Damjanich János múzeum első emelet folyosóján van.Kevesebb szöveg

"Gróf Szapáry Gyula szobra" c. alkotás fotói Szolnok településről

'Kubikosok' Borbereki-Kovács Zoltán bronz domborműve a megsemmisült szobor posztamenséről. Jelenleg a Damjanich János múzeum első emelet folyosóján van.
Feltöltő
Azonosító
158066
Feltöltve
2014.02.24. 09:00
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth György-Gyigyi 14.02.24. 09:00
Archív felvétel
'Kubikosok'...Teljes szöveg'Kubikosok' Borbereki-Kovács Zoltán bronz domborműve a megsemmisült szobor posztamenséről. Jelenleg a Damjanich János múzeum első emelet folyosóján van.Kevesebb szöveg

"Gróf Szapáry Gyula szobra" c. alkotás fotói Szolnok településről

http://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1

Híradás Szolnok - és a Szapáry szobor - bombázásáról.
Feltöltő
Azonosító
178260
Évszám
1944
Feltöltve
2014.09.02. 19:43
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 14.09.02. 19:43
1944
...Teljes szöveghttp://archiv1920-1944.mti.hu/Pages/PDFSearch.aspx?Pmd=1

Híradás Szolnok - és a Szapáry szobor - bombázásáról.Kevesebb szöveg
Összesen 8 fotó

Műlap története

14.09.02. 19:43
1 új fotót töltöttem a "Gróf Szapáry Gyula szobra" műlaphoz!
14.02.24. 09:00
1 új fotót töltöttem a "Gróf Szapáry Gyula szobra" műlaphoz!
14.02.24. 08:58
1 új fotót töltöttem a "Gróf Szapáry Gyula szobra" műlaphoz!
12.12.05. 14:31
1 új fotót töltöttem a "Gróf Szapáry Gyula szobra" műlaphoz!
12.12.03. 16:25
Sila publikálta "Gróf Szapáry Gyula szobra" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.