Csókolózó gyermekek

Budapest, XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
Archív képek

Budapest
XI. kerület, Kelenhegyi út 1.
A férfi termál bejáratának és a zuhanyozó bejáratának oszlopfőin

Felállítás1918

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.11.28. 11:04
A Gellért fürdő férfi termáljának kerámia díszeit Ligeti Miklós tervezte, ill. alkotta, a Zsolnay gyárban készültek.

A termál fürdő két oldalán lévő bejáratok oszlopfőin (pilonfőin) látható évődő gyermekalakok ugyancsak az ő művei. Mint a Kacsás lány (ld. kapcsolt műlap is) bemutatásánál már olvasható is, ezek "a hely szellemének megfelelő kedves szobordíszek".

Az biztos, hogy az ott fürdőzők élvezik a díszes környezet adta, századfordulót felidéző élményt.
Én engedéllyel (lényegében utcai ruhában) fényképeztem. Közben mosolyogva néztem a medencéből ki-befutkosó fürdőruhás, fényképezőgéppel felszerelt vendégeket. Igaz, nehéz volt kivárni, amíg végeztek és kitisztult a kép.
Források:
Marányi Judit: Ligeti Miklós szobrászművész életműve c. disszertációja http://doktori.btk.elte.hu/art/mazanyi/diss.pdf

Kapcsolódó
Kacsás lány
Kapcsolódó
Kisfiú teknőccel

Cím alapján hasonló

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125334
Feltöltve
2012.11.21. 21:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:25

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125345
Feltöltve
2012.11.21. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:36

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125335
Feltöltve
2012.11.21. 21:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:25

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125336
Feltöltve
2012.11.21. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:26

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125338
Feltöltve
2012.11.21. 21:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:26

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125339
Feltöltve
2012.11.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:27

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125340

125346
Feltöltve
2012.11.21. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:49

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125342
Feltöltve
2012.11.21. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:29

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125341
Feltöltve
2012.11.21. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

125343
Feltöltve
2012.11.21. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:29

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
125347
Feltöltve
2012.11.21. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.11.21. 21:58

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
149365
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2013.10.14. 20:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D300S
ƒ40/10 • 1/40 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Söményi Gábor 13.10.14. 20:01
2011. június

Archív fotók

"Csókolózó gyermekek" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
398698
Forrás
http://epa.oszk.hu/01000/01059/00144/pdf/EPA01059_Magyar_Iparmuveszet_1918_09-10.pdf
Évszám
1918
Feltöltve
2020.03.04. 12:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.03.04. 12:15
1918, Archív felvétel
Összesen 14 fotó

Műlap története

20.03.04. 12:15
1 új fotót töltöttem a "Csókolózó gyermekek" műlaphoz
18.11.04. 10:55
Megérintettem a "Csókolózó gyermekek" alkotást
17.08.23. 15:58
Megérintettem a "Csókolózó gyermekek" alkotást
12.11.28. 11:04
Göröntsér Vera publikálta "Csókolózó gyermekek" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.