Arad nagy formátumú, gondolkodásban jócskán a kortársai előtt járó városvezetője volt Salacz Gyula (1832–1915). Huszonhat évig (1875–1901) töltötte be a polgármesteri tisztet. Testvérvárosunk, Gyula is magáénak érzi, hiszen ott látta meg a napvilágot 1832. január 31-én. Édesapja a Wenckheim uradalom ügyvédje volt.
A szabadságharc idején igen fiatalon nemzetőrnek jelentkezett, alig 17 esztendősen már hadnagy, s az aradi utcai harcok résztvevője. (Az Arad Megyei Múzeum ’48-as ereklyegyűjteménye őrzi nemzetőri karszalagját és kék posztóból varrt, piros zsinórral díszített atilláját).
A tanulmányait befejező gyakorló ügyvéd 1861-ben Aradon helyezkedik el és gyorsan emelkedik a ranglétrán. Tiszti főügyészként már tanújelét adta azoknak a kvalitásoknak – igazságszeretet, állhatatosság, törvénytisztelet –, amelyeket később hosszú polgármesteri pályájának gyakorlatában kamatoztatott. Népszerűsége gyorsan emelkedett és senki számára nem számított meglepetésnek, amikor 1875-ben betegeskedő elődje, Vörös Pál utódja lett a polgármesteri székben: egyhangúsan választotta meg a tanács.
A későbbi választások során sem igen akadt méltó ellenfele erre a posztra.
Salacz gazdaságilag gyorsan fejlődő, erőteljesen polgáriasodó várost, ám közügyeiben a feudális szemlélet számtalan bélyegét viselő közigazgatást örökölt. A városvezetésben pedig azt a „hagyományt”, hogy ütemesen váltogatták egymást a német, magyar, szerb, majd csak a magyar és német polgármesterek.
Az új polgármester talán az első városatyák egyike volt, akinél a rátermettség és a becsületes munkavégzés számított elsődleges kritériumnak. Salacz negyedszázadot meghaladó regnálása alatt mélyreható változáson ment át Arad. A széles látókörű polgármester úgy akarta Arad kulturális felzárkózásának feltételeit biztosítani, hogy megőrizve a város kiemelten iparos és kereskedő jellegét, az iskolahálózat bővítését és kultúrintézmények létrehozását helyezte előtérbe.
Salacz polgármestersége kezdetén már nagyvonalakban felépült a városháza, állt a Királyi Főgimnázium és az új városi színház, de a közoktatás többi jelentős helyi intézménye csak ezután kezdte meg a működését: a felsőkereskedelmi, a fa- és fémipari iskola, a fiú polgári. Az új színház 1883-ban leégett, s újjáépítése az akkori viszonyok között hatalmas anyagi erőfeszítést igényelt.
Ebben az időszakban számos civilszervezet alakult, közöttük is a város közművelődési életének kovásza, a vértanúk emlékének megörökítését sürgető Kölcsey Egyesület. Természetes, hogy a vesztőhelyi obeliszk, majd a Szabadság-szobor felállítása is a Salacz-korszak maradandó emléke. De nem maradhat ki a felsorolásból Erzsébet királyné gyönyörű mellszobra, amelyet kezdeményezésére a város egyenesen Zala György műterméből vásárolt meg. A volt megyeháza (ma Continental-Forum szálló helye) kertjében elhelyezett ülőpados szobrot 1901-ben állították fel. (Jelenleg a mellszobor a Makói Múzeum udvarán látható.)
Kitartó munkával megreformálta a helyi közigazgatást: csökkentette a bürokráciát, megszüntette a tisztviselő karban eluralkodott nepotizmust. A hivatalnokoktól szigorúan számon kérte a törvények betartását, a lakosság érdekeinek érvényesítését.
Salacz idejében a városházi közgyűlések mindig heves vitával jártak, mert ellenlábasai sokáig azt próbálták elhitetni, hogy a polgármester a fellegekben jár, elképzelései kivitelezhetetlenek, ráadásul növelik a lakosságra háruló terheket.
Megválasztása idején a belvárost még keresztül-kasul szabdalták a Maros holtágai. Elterelésük, illetve betemetésük az ő ideje alatt fejeződött be. Ekkoriban építették ki a Maros-parti gátrendszert is.
A vezetékes ivóvíz bevezetése, az angol és skót szakemberek bevonásával végrehajtott csatornázás, a víztorony megépítése szintén polgármestersége idején történt. A Shone-féle csatornázási hálózat alkalmazása vidéken ugyancsak egyfajta műszaki premiernek számított. A hálózat korszerűsítése, a régi vezetékek cseréje csak az utóbbi években kezdődött el.

Kezdeményezte az utcai villanyvilágítás bevezetését, noha a gázgyári szerződések még érvényben voltak.
Kitartóan sürgette a főutca arculatának kialakítását. A vasútépítés környezetformáló szerepét is felismerte, és támogatta Boros Béni mérnök terveit a helyiérdekű vasutak létrehozásában. A vasúti társaság székhelyét, a Csanádi palotát, valamint a pénzügyi igazgatóságot (ma Vlaicu egyetem) az ő javaslatára tervezték az új városháza két oldalára.
Az 1890-es években Arad régióközpont szerepe hangsúlyosabbá vált. Ezt Budapesten is érzékelték és értékelték. A várost érte az a megtiszteltetés, hogy megrendezhette a vidék első nagy gazdasági kiállítását. A tanács ezt jó érzékkel a Szabadság-szobor felállítását megelőző hetekre, hónapokra időzítette.
Egyéb pozitív következményei is voltak Arad gazdasági és közéleti előretörésének.
Weitzer János osztrák gyáriparos vagon- és gépgyárát a vértanúk városában nyitja meg. Ez volt az a mérföldkő, ahonnan Arad iparvárosi jellegének kialakulását számíthatjuk.

A nagyon rossz városi utak – állapotuk az 1844-es árvíz után tovább romlott – tervszerű feljavítása Salacz Gyula polgármestersége idején kezdődött el. Az utcák egy részét kőburkolattal fedték, de már folyamatban volt a belváros járdaszigeteinek az aszfaltozása is.
Egykori 48-asként a polgármester a kiegyezés után se adta fel elveit, bár reálpolitikusként nyilván felismerte, hogy a város érdekeit egyeztetni kell a dualista kormányzás céljaival. Ezt azonban Salacz nagyon finoman, kiváló politikai érzékkel tette, sose tévesztve szem elől azt, amivel Arad „tartozik” a szabadságharc és mártírjai emlékének.
Pályafutása utolsó szakaszában, 1900 novemberében megkapta az uralkodótól a III. osztályú vaskorona lovagrendet és az „endrődi” nemesi előnevet.
Salacz Gyula politikai pályafutása ezzel a királyi elismeréssel még nem ért végett. 1901-ben ugyanis megválasztották Arad országgyűlési képviselőjének. Ekkor mondott le polgármesteri tisztségéről. Utódja Mosóczy Institoris Kálmán lett.
Mandátuma lejárta után, az ACSEV Takarékpénztár tanácsosaként tevékenykedett. Még életében megválasztották a város díszpolgárának (1910) és utcát neveztek el róla.
Utódjai, Institoris Kálmán és Varjassy Lajos szintén tehetséges és ambiciózus városvezetők voltak, de annyit nem tudtak tenni a városért, mint jeles elődjük.

---