Budapest, XI. kerület, Bocskai út

Alternatív, helyi címek:Bartók Concerto, összenőtt kubusok

A Feneketlen tó Kosztolányi Dezső téri oldalán, az Edömér utca sarkánál található az alkotás.

Avatás2012. október 18.
Avatás1984

Ády
2012.11.16. 10:27
Az alkotás eredetileg a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban lett felavatva 1984-ben. A park bezárását követően a szobor egy időre eltűnt, majd évekig egy elfeledett raktárban sínylődött, mígnem a család a nyomába eredt. A kalandos felkutatását követően az önkormányzattal együttműködve nyílt lehetőség méltó új környezetben való elhelyezésére.
Matzon Frigyes szobrászművész a kubizmus jegyeit magán hordozó mészkő alkotása így került felállításra a Feneketlen tó mellett. A szobor avatására október 18-án, a Magyar Festészet Napján került sor. Az ünnepségen részt vett Hoffman Tamás polgármester, Kupper András alpolgármester, és a mester családtagjai is.

A Concerto zenekarra Bartók Béla öttételes zenekari műve, amit Amerikában írt 1943-ban.
További linkek
Matzon Frigyes szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/matzon-frigyes

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124702
Feltöltve
2012.11.16. 10:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.16. 10:24

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124703

124704

124705

124706
Feltöltve
2012.11.16. 10:25

Ády 12.11.16. 10:25

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124707

124708

124709

124710

124711

124713
Feltöltve
2012.11.16. 10:26

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.16. 10:26

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
124712
Feltöltve
2012.11.16. 10:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.11.16. 10:25

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137545
Feltöltve
2013.05.06. 11:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 11:21

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137546
Feltöltve
2013.05.06. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 11:22

"Bartók Concerto" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
137547
Feltöltve
2013.05.06. 11:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.05.06. 11:22
Összesen 15 fotó

Műlap története

4 perce
Megérintettem a "Bartók Concerto" alkotást
18.10.12. 17:31
Megérintettem a "Bartók Concerto" alkotást
18.07.22. 11:02
Megérintettem a "Bartók Concerto" alkotást
18.04.21. 15:33
Megérintettem a "Bartók Concerto" alkotást
18.04.16. 15:24
Megérintettem a "Bartók Concerto" alkotást
14.11.28. 21:46
Megérintettem a "Bartók Concerto" alkotást
13.05.06. 11:22
1 új fotót töltöttem a "Bartók Concerto" műlaphoz

13.05.06. 11:21
1 új fotót töltöttem a "Bartók Concerto" műlaphoz
12.11.16. 10:28
A "Bartók Concerto" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.11.16. 10:27
Ády publikálta "Bartók Concerto" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.