Dr. Vermes Miklós
"1929-től tanított a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, eleinte óraadóként, majd az igazgató Mikola Sándor nyugdíjazása után főállású fizikatanárként. Mikola Sándortól sokat tanult.
1937-ben megnősült, a második világháború után, 1952-ben született Zsuzsanna nevű lánya. Később házassága felbomlott, de nem nősült újra.
A megszüntetett Fasoriból a csepeli gyakorlógimnáziumba, a Jedlik Ányos Gimnáziumba helyezték át (mely annak ellenére megtartotta a nevét, hogy Jedlik bencés szerzetes volt). A Fasor eszközei közül sokat oda menekített át. Engedélyt kapott, hogy az eszközök harmadát új gimnáziumába vigye; az elosztásnál hasznos volt, hogy jól ismerte az eszközöket."
http://hu.wikipedia.org/wiki/Vermes_Mikl%C3%B3s
A mellszobrot 2012. szeptember 29-én avatták fel a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (VII. ker. Városligeti fasor 17-21) előkertjében, a gimnázium falán elhelyezett emléktábla kiséretében.
Az avatáson Hajdó Ákos igazgató méltatta az iskolában 23 éven át tanító Vermes Miklós tanár munkásságát, akinek odaadó tanári tevékenységét már 1954-ben Kossuth díjjal ismerték el.
Az igazgató kiemelte, hogy Muki bácsi Fizikai példatárán (a 260 publikáció mellett) nemzedékek nőttek fel, és míg a gimnáziumból kikerült kiváló tanítványokat (Neumann János, Wigner Jenő, Harsányi János és sokan mások) szinte az egész világ ismeri, az iskolának az a kötelessége, hogy azokról a példamutató tanárokról, akik kitűnő, szakmájukat sikerre vivő szakembereket tanítottak és neveltek, méltóképpen megemlékezzen és nekik is maradandó emléket állítson.
Az „Öregdiákok” kezdeményezésére és főleg nagylelkű adományozásuknak köszönhetően ezen a napon Soltra E. Tamás szobrászművész alkotását avatták fel mintegy 120 vendég jelenlétében egy emléktábla kíséretében, amelyen azon adományozókat is feltüntették, akik a szobor létrejöttét anyagiakkal (2000 forinttól 2000 dollárig) támogatták. A támogató intézmények között kiemelendő
a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium, ahol Vermes tanár úr 38 éven keresztül tanított és nevelt; Csepel Önkormányzata, ahol a kerület posztumusz díszpolgára is; a Vermes Miklós Általános Iskola; az Evangélikus Gimnázium Alapítvány; az Evangélikus Egyház.
A szoborral együtt leleplezett emléktáblára Vermes Miklós főbb kitüntetései mellett az adományozók hosszú sora is felkerült.
A gimnáziumi avatóünnepségen készült 4 fényképen (melyeket Szabó Zsolt tanár, az Iskolatörténeti Gyűjtemény kezelője bocsájtott a Köztérkép rendelkezésére) a következők láthatók:
1) kép: Hajdó Ákos igazgató avató beszédet mond, tőle jobbra Soltra E. Tamás szobrászművész, Milkó Gyula (Muki bácsi volt tanítványa), Gáncs Péter evangélikus püspök;
2) kép: A püspök úr megáldja a szobrot;
3) kép: Liptay György professzor, aki hazánkban szervezte a szobor felállítását és a megemlékezést, elhelyezi az „öregdiákok” koszorúját;
4) kép: Az emléktábla leleplezése a gimnázium falán.
(A képeket készítette Györgyey János)
Evangélikus Élet 77. évf., 41. szám: Egy szobor előtörténete
Hajdó Ákos igazgató beszéde (kézirat)
Liptay György professzor beszéde (kézirat)
Haim Loran beszédét elmondta Berendik Iván (kézirat)
Rőth Ágnes: Vermes tanár úr (1905-1990) Életút és visszaemlékezések p.215.
ELTE Eötvös kiadó, Bp. 2000.
www.fasori.hu/
![](/tagok/63d27dec12df0-ffba9f5240cc24b82c10e2f5d1ed99b1_4.jpg)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ad70a1b469401a640516010326bab1a6_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/80 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d21ed3fcbbbc0572287ef0bd84c4abf4_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b3504de27bc11cfeac09b17824cfb47d_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/250 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b98d4b0eeb6cb2db7890c69bc90b6601_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/80 • ISO79
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/70ed083e4d47808450a1658935905049_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2c37d1e5afe60e1d6fd0ef530447e48d_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/100 • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/91810bf1d3910a519c5d09ca41421cfb_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/125 • ISO111
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/56d4a2f335efd6d63db452c208b9fa7d_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2e3028bf2ff99e4b4be1e578da6f39e6_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6c103e2408f3b7bf4d0530ead8b19904_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/80292ad753e93872b9472aeed0cc73e5_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/29c883b715243ac1b9ed361cff13c89d_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/60 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/038596016711801912a6dc2a72c71bd6_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/60 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cac3dabb9fd709d346a3ed080f718e59_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/60 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6a4fc47a21a95c93d8bd92aa809b8388_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ130/10 • 1/60 • ISO640
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a33b4e4077a914d1b5a963323ba8ecf3_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/012b7edd60122ed1e6e941f8e3bfaeac_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e23af248abe3f6c3ea2f7a1d7355d1c6_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ32/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9373ec50afebee77fbdb0141140d20cf_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ500/100 • 1/100 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a18975-5dfbf92fd7520-5e0e8c513c5f5c2f9462afae_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u78-a18975-5dfbf92fd953b-e99106b8149415f16e77b9f2_4.jpg)
"Dr. Vermes Miklós" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/100 • 34.5mm • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!