Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája

Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 9.

Budapest
V. kerület, Ferenciek tere 9.
A ferences templom mellett az Egyetemi Könyvtár felé elnyúló üzletház főhomlokzatán

Felállítás2009


Csuhai István
2012.10.07. 22:15
Ma dél körül a Belvárosban sétálgatva, a Szent István Társulat egykori könyvesboltjának portálján, a kirakatot osztó oszlopon, szép súrlófényben láttam meg az érdekes feliratú emléktáblát, rajta az újnak ható bronz körplasztikával: "E házban élt // Szekrényessy Kálmán / 1846-1923 // 'Az úszás apostola' / Repülőgépkonstruktőr, több hazai / sportág meghonosítója, a magyar / sportirodalom megteremtője, az első / Balaton-átúszó. // Belváros-Lipótváros Önkormányzata / 2009". A szöveg szinte mindent elmond a "Ferencziek bazára" néven is ismert házban élt híres emberről (de nem tesz említést arról, hogy Szekrényessy volt, aki meghonosította a magyar nyelvben a 'kerékpár' szót), akinek a Szoborlapon ez már a második megörökítése siófoki szobra http://www.kozterkep.hu/~/4812 után, és ha majd beindul a Köztérkép, balatonfüredi emléktáblája is fölkerülhet.

Őszintén szólva meggyőződésem volt, hogy a szépen kiképzett emléktábla már réges-rég fent van, ezért csak a magam szórakozására készítettem róla három képet, környezetéről és magáról az épületről nem. Az alkotó személyét a bronzportrén látható szignó alapján azonosítottam (jobb oldalt, a középvonaltól kicsit lejjebb), remélem, sikeresen.



Cím alapján hasonló

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120652
Feltöltve
2012.10.07. 17:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ79/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.07. 17:47

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120653
Feltöltve
2012.10.07. 17:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ79/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.07. 17:48

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120654
Feltöltve
2012.10.07. 17:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / SZ-20
ƒ59/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.10.07. 17:48

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120780
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2012.10.08. 23:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ32/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.10.08. 23:12
2012. január

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
120781
Fotózva
2012. január
Feltöltve
2012.10.08. 23:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ35/10 • 1/160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.10.08. 23:13
2012. január

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509531
Feltöltve
2022.11.24. 23:44
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ30/10 • 1/100 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 23:44

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509532
Feltöltve
2022.11.24. 23:44
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ42/10 • 1/100 • 11.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 23:44

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509533
Feltöltve
2022.11.24. 23:44
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 26.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 23:44

"Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509534
Feltöltve
2022.11.24. 23:44
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ54/10 • 1/80 • 28.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.24. 23:44
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.11.24. 23:44
4 új fotót töltöttem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" műlaphoz
22.11.22. 13:25
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
19.01.22. 15:44
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
18.12.09. 17:54
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
18.11.04. 11:55
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
18.10.02. 13:26
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
18.03.28. 15:29
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
18.02.14. 14:04
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
17.03.19. 17:37
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
17.01.06. 17:02
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
16.02.15. 15:57
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
15.12.19. 20:44
Megérintettem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" alkotást
12.10.08. 23:13
1 új fotót töltöttem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" műlaphoz
12.10.08. 23:12
1 új fotót töltöttem a "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" műlaphoz
12.10.07. 22:15
Csuhai István publikálta "Szekrényessy Kálmán domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.