Csiky Gergely-mellszobor
Csiky Gergely mellszobra a róla elnevezett színház előcsarnokában található.
A színház 1986–1987-es nagy felújítása és átalakítása során a földszinti páholyt megszüntették, és a korábban a páholyhoz vezető ajtó helyét befalazták. Díszítésül egy nagyméretű tükör került a falra, és a tükör előtt kapott helyet Csiky Gergely mellszobra, ahonnan jobbról és balról a félemeleti páholyokhoz vezet a lépcső.
Korábban is az előcsarnokban volt a szobor, csak pár méterrel arrébb.
Ispánki József szobrászművész mészkőből készült alkotása csiszolt, kemény mészkő talapzaton áll.
Kaposvárra több köztéri szobrot készített a művész. Gyermekkora kötődik a városhoz.
A Bartók Béla u. 5. sz. házon, ahol egykor lakott, a ház homlokzatán 2010-ben emléktáblát helyeztek el halálának 18. évfordulója alkalmából.
" A Csíky Gergely Színház szoborral gazdagodott. Az előcsarnokban felállították Ispánki József szobrászművész alkotását, Csíky Gergely mellszobrát. Pénteken este bensőséges ünnepség keretében adta át a szobrot a színháznak Horváth László, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője. — Csíky Gergely a kritikai realista dráma legkiemelkedőbb mestere volt a magyar irodalomban — mondotta többek között Horváth elvtárs. — Meg kell ismernünk munkásságát, műveit, életét. A színház eddig is sokat tett azért, hogy megismertesse Csíky Gergely műveit a közönséggel. Lelkesítsék drámái további jó munkára a színház művészeit. A szobor leleplezése után Ruttkay Ottó, a színház igazgatója mondott köszönetét a megyei tanácsnak a szoborért. — Ez az újabb áldozat is azt bizonyítja, hogy a megye, a város szereti és támogatja a színházat. Mi ezt sose felejtjük el. Ezt az évet is magyar drámával kezdtük, a következő évet is magyar drámával kezdjük. Megfogadjuk, hogy hűek leszünk Csíky Gergely emlékéhez — mondotta Ruttkay Ottó, majd koszorút helyezett el a szobor talapzatánál."
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2de584fae025d42e5ce1981216acc346_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/2 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/02b1a792fe0173a6ed1d0989904adff4_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/2 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/58ca621964d883babfdaa8ff6971e439_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/2 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/61c8c3a978b830721fec256d6afff02d_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/3 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0c52bf2436b57889e97475ba924e31cd_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/2 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/e1c8f58794ecc570c69deb164efe2ea3_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ39/10 • 1/2 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/628fc2fd3f88ca639b6732c2a91bfd95_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/2 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/98f39488e056e59f26a476cf7ee06e31_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/2 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a139905e7b073761fef9ad760c3db0bc_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ30/10 • 1/2 • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a5063271b2660155e5b49b3efdd583c7_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ58/10 • 1/2 • ISO250
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a209b4cc721d5d60dd911390b215a0f4_4.jpg)
"Csiky Gergely-mellszobor" c. alkotás fotói
ƒ320/100 • 1/12 • ISO400