Stációk Visegrádon

Visegrád, Magas köz

Visegrád
Magas köz
A műútról a Fellegvár felé vezető turista úton (kék jelzés) láthatóak.

Felállítás1961

TundeK62
2012.11.11. 22:21
Ha Visegrád, és Szakál Ernő szobrász-restaurátor, akkor ezt az alkotásegyüttest nem lehet kihagyni az alkotások sorából. A Stációk az országos kék jelzésen, a település központjából indulva, a Magas-közön át a Fellegvár felé vezető úton láthatóak. Elég embert próbáló a túra, és ma már nem is nagyon lehet lelátni a fáktól a Duna partra, hiába írják az útikönyvek az ellenkezőjét.

A Kálvária kápolna a XVIII. században, 1770-ben épült, barokk stílusú épület a település fölött lévő dombon áll. A kápolna szomszédságában egy természetes sziklaképződmény látható, a kálváriához vezető stációkat a hegygerincen, Szakál Ernő szobrászművész készítette 1961-ben, a régiek helyére.
Persze ez a 12 kép lehetősége nem adja meg az igazi képet, de az látható a mellékelt fotókon, hogy az alkotás-sorozatot az idén (2012) tavasszal újították fel utoljára.
Hír erről: http://www.parkerdo.hu/index.php?pg=news_1_487
Sajnos a stáció domborműveit fedő barna festéktől nem lehet látni a domborművek valódi anyagát, de az biztos, hogy nem fémből készültek. Ráadásul a szobrászról szóló artportalos oldalon csak soproni alkotások szerepelnek, pedig valójában oroszlánrészt vállalt a visegrádi királyi palota rekonstrukciós munkálataiban is.
Források:
A szobrászról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/szakal-erno
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1lv%C3%A1ria

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119946
Feltöltve
2012.09.28. 11:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:47

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Pilátus halálra ítéli Jézust
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119947
Feltöltve
2012.09.28. 11:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

119948
Feltöltve
2012.09.28. 11:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:48

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Jézus vállára veszi a keresztet
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119949
Feltöltve
2012.09.28. 11:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:48
Jézus vállára veszi a keresztet

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119950
Feltöltve
2012.09.28. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:49

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Jézus először esik el a kereszt súlya alatt
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119951
Feltöltve
2012.09.28. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

119952
Feltöltve
2012.09.28. 11:49
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:49

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Jézus szent anyjával találkozik
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119953
Feltöltve
2012.09.28. 11:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:50
Jézus szent anyjával találkozik

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Jézus szent anyjával találkozik
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
119954
Feltöltve
2012.09.28. 11:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.09.28. 11:50
Jézus szent anyjával találkozik

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
124287
Feltöltve
2012.11.11. 21:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.11. 21:50
Cirenei Simon segít vinni Jézusnak a keresztet

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Veronika kendőt nyújt Jézusnak
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
124288
Feltöltve
2012.11.11. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.11. 21:51
Veronika kendőt nyújt Jézusnak

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt
Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
124289
Feltöltve
2012.11.11. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.11.11. 21:51
Jézus másodszor esik el a kereszt terhe alatt

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
312135
Feltöltve
2018.05.12. 19:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.05.12. 19:33

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
312136
Feltöltve
2018.05.12. 19:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.05.12. 19:34

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
312137
Feltöltve
2018.05.12. 19:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.05.12. 19:35

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
312138
Feltöltve
2018.05.12. 19:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.05.12. 19:36

"Stációk Visegrádon" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Visegrád
Feltöltő
Azonosító
312139
Feltöltve
2018.05.12. 19:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.05.12. 19:37
Összesen 17 fotó

Műlap története

18.05.12. 19:37
1 új fotót töltöttem a "Stációk Visegrádon" műlaphoz
18.05.12. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Stációk Visegrádon" műlaphoz
18.05.12. 19:35
1 új fotót töltöttem a "Stációk Visegrádon" műlaphoz
18.05.12. 19:34
1 új fotót töltöttem a "Stációk Visegrádon" műlaphoz
18.05.12. 19:33
1 új fotót töltöttem a "Stációk Visegrádon" műlaphoz
12.11.11. 22:21
TundeK62 publikálta "Stációk Visegrádon" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.