Rétszentmiklósi lovarda emlékére

Nagyrábé, Rétszentmiklósi út

Nagyrábé
Rétszentmiklósi út
Magánterületen áll, de az utcáról jól látszik.

Felállítás2013

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Kotricz Tünde (TundeK62)
2012.09.26. 08:00
Nagyrábé község Hajdú-Bihar megye déli részén fekszik, és közel kétezren élnek ott. A települést az ún. Sárréti tájegységen, Berettyóújfalu és Püspökladány közötti úton lehet elérni.

Érdekes látványosság a Des Echerolles család hajdani kastélya (a település szélén áll), amely helyenként középkori hangulatú, néhol saroktornyokkal tagolt, összességében kicsit franciás, romantikus kastély. A rendszerváltozás előtt a kastélyban TSZ-iroda működött; ma magánterület. Éppen most újítják fel az egykori kastélyt. A kastélyparkhoz tartozó lovaspálya, lovarda már rendezett képet mutat.

Az alkotás megörökítéséhez, és a szoborlapon való bemutatásához természetesen engedélyt kaptam a terület tulajdonosától.

A lovasszobrot jövőre fogják felavatni, mert 2013-as dátum olvasható a szobortalapzaton. Feltöltés közben szembesültem azzal, hogy jövőbeli dátumot nem lehet megadni az alkotások avatásának.
A Rétszentmiklósi Lovardát most is jegyzik a lovassportban. 2009-ben a 18. helyen volt a 91 istálló közül. http://www.nevezesdijlovas.hu/eredmenyek/dijlovas/lista.php?ev=2012&login=&id=10&listaev=2009
De igazán nagy múltra tekint vissza, ha a szobrot az istálló fennállásának 250. évfordulóján fogják felavatni, jövőre. Remélem eljut majd hozzám időben a hír, és lesznek majd az avatásról is fotók.

A műlap elkészítésében nagy segítségemre volt Kocsis Csaba, aki a nagyrábéi Művelődési Ház igazgatója. Ő kért engedélyt a háziaktól a fotózásra, amit ezúton köszönök meg.
További linkek
A településről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyr%C3%A1b%C3%A9

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Rétszentmiklósi lovarda emlékére" c. alkotás fotói Nagyrábé településről

Feltöltő
Azonosító
119142
Feltöltve
2012.09.19. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rétszentmiklósi lovarda emlékére" c. alkotás fotói Nagyrábé településről

Feltöltő
Azonosító
119143
Feltöltve
2012.09.19. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Lovasszobor a Lovarda előtt
Feltöltő
Azonosító
119144
Feltöltve
2012.09.19. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Lovasszobor a Lovarda előtt

"Rétszentmiklósi lovarda emlékére" c. alkotás fotói Nagyrábé településről

Feltöltő
Azonosító
119145
Feltöltve
2012.09.19. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rétszentmiklósi lovarda emlékére" c. alkotás fotói Nagyrábé településről

Feltöltő
Azonosító
119146
Feltöltve
2012.09.19. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rétszentmiklósi lovarda emlékére" c. alkotás fotói Nagyrábé településről

Feltöltő
Azonosító
119147

Háttérben a kastély épülete a távolban, jobbról
Feltöltő
Azonosító
119148
Feltöltve
2012.09.19. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/200 • ISO100

119149
Feltöltve
2012.09.19. 00:04
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 8 fotó

Műlap története

12.09.26. 08:00
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Rétszentmiklósi lovarda emlékére" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.