Derecske, Szováti utca 2.

Derecske
Szováti utca 2.
Az iskola első emeletén látható, a folyosón.

Felállítás1973


Kotricz Tünde (TundeK62)
2012.08.26. 22:50
Derecskén még a tavasszal jártam. Úgy adódott, hogy akkor értem a kisvárosba, amikor éppen vége volt a tanításnak, vagyis délután négy óra körül. Rögtön eszembe is jutott, hogy az ottani két iskolába még nem mentem be fotózni, pedig kutatásaim során megtaláltam az alkotások adatait.

A Bocskai István Általános Iskola és AMI névadójának domborművét 1973-ban helyezték el az épület első emeleti folyosóján. Az alkotás portrédombormű, és vörös márványból készült.
Sajnos az iskola honlapján nincs iskolatörténet. Szerencsére az épületen elhelyeztek egy tájékoztató táblát, amiből kiderül, hogy 1930-ban épült az intézmény. A Derecskei Református Egyházközség építtette egy lebontott leányiskola helyére. Csanak József debreceni építészmérnök tervezte az épületet. Derecskei munkások dolgoztak az építkezésen.
A költségekhez hozzájárult a Magyar Királyi Vallás- és Közoktatási Minisztérium 50 ezer pengővel, a Derecskei Református Egyház is ugyanezzel az összeggel. Maga a község 600 ezer darab téglával és más építőanyaggal szállt be az iskola megvalósításába.

A dombormű felirata: Névadónk tiszteletére / az iskola tanulóifjúsága / 1973 április
További linkek

Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-sandor-1925-1999-szobrasz



Cím alapján hasonló

"Bocskai István" c. alkotás fotói Derecske településről

Feltöltő
Azonosító
116141
Feltöltve
2012.08.13. 15:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István" c. alkotás fotói Derecske településről

Feltöltő
Azonosító
116142
Feltöltve
2012.08.13. 15:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/10 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István" c. alkotás fotói Derecske településről

Feltöltő
Azonosító
116143
Feltöltve
2012.08.13. 15:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/8 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István" c. alkotás fotói Derecske településről

Feltöltő
Azonosító
116144
Feltöltve
2012.08.13. 15:10
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István" c. alkotás fotói Derecske településről

Feltöltő
Azonosító
116145
Feltöltve
2012.08.13. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Bocskai István" c. alkotás fotói Derecske településről

Az iskola épülete kívülről
Feltöltő
Azonosító
116146
Feltöltve
2012.08.13. 15:11
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Az iskola épülete kívülről
Összesen 6 fotó

Műlap története

12.08.26. 22:50
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Bocskai István" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.