Balatonőszöd, Hárs utca 11.
Archív képek

Balatonőszöd
Hárs utca 11.
Az üdülő II-es kapuja melletti első épület falán

Felállítás1986


Göröntsér Vera
2012.08.13. 09:30
Az egykori kormányüdülő, ma 'Erzsébet-szálló' meglátogatásakor, amikor a kapcsolt műlap szerinti csodát megtaláltam, a felsorolásomban többnyire nem létező alkotások mégiscsak azonosítható darabja ez a plasztika, ami az egyik épület szinte egész falát 'borítja' be.

Sajnos az alkotás alig látszik. Amit elsőként megláttam, körülbelül a kettes kép mutatja. De takarja az alatta szépen növekvő fa ága-boga. Nem csoda, hogy nem tudnak róla. A beton fal pedig erősen viseli az idő lenyomatát.

'Nonfiguratív', tehát nem konkrét dolgot ábrázol. Én mégis látom a napot és a vizet. A nap szórja sugarát, a víz pedig hullámait veti. De mire is asszociálnék ebben a környezetben, a Balaton partjához ilyen közel, egy kifejezetten nyaralási funkcióra szánt helyen?

De azért így is jól látható az anyag adta lehetőség és a játékos forma összhangja, ahogy a picit hullámzó felületen a tükröződés erősíti a látványt, az asszociációt .
További linkek
Az alkotótól: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/rozsa-peter-6095



Kapcsolódó
Számoló kislány

Cím alapján hasonló

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115992
Feltöltve
2012.08.10. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:55

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115986
Feltöltve
2012.08.10. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:52

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115987
Feltöltve
2012.08.10. 15:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:52

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115988
Feltöltve
2012.08.10. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:53

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115989
Feltöltve
2012.08.10. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:53

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115990
Feltöltve
2012.08.10. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:54

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115991
Feltöltve
2012.08.10. 15:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:54

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115985
Feltöltve
2012.08.10. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:51

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
115993
Feltöltve
2012.08.10. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.08.10. 15:55

Archív fotók

"Dekoratív burkolat" c. alkotás fotói Balatonőszöd településről

Feltöltő
Azonosító
419815
Forrás
http://fototar.mi.btk.mta.hu/images/sm/N53630.jpg
Évszám
1988
Feltöltve
2020.10.12. 23:01
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.10.12. 23:01
1988, Archív felvétel
Összesen 10 fotó

Műlap története

11 órája
1 új fotót töltöttem a "Dekoratív burkolat" műlaphoz!
12.08.13. 09:30
Göröntsér Vera publikálta "Dekoratív burkolat" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.