Gáborján, Fő tér

Alternatív, helyi címek:I. és II. világháborús emlékmű

Gáborján
Fő tér
A református templom, és községháza előtti téren áll.

Felállítás1997

TundeK62
2012.08.07. 12:10
Folytattam kalandozásaimat Hajdú-Bihar megyében, az ország keleti határán. Ehhez igen meleg, mondhatni forró nyári napot választottam.

Gáborjánban ma a lakosok száma az ezret sem éri el.
A község egyetlen műemlék jellegű épülete az eredetileg 1651-ben épült, de később kibővített református templom. http://muemlekem.hu/muemlek?id=5298
A falu történelme, mely 1271-ig nyúlik vissza: http://gaborjan.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=48&Itemid=60

Az emlékművet jobb helyre nem is tehették volna: a templom, és a községháza előtt áll.
Jól körülnézve, a templomon is megláttam egy első világháborús emléktáblát; a toronytól jobbra a homlokzaton. Összevetve a neveket a turulos emlékművön láthatóakkal, rájöttem, hogy azokat írták át a magas mészkőoszlop oldalára. Persze más rendszerben; mert ezen az emlékművön ábécérendben vannak, míg az eredeti, 1925. júniusában avatott emléktáblán csapategységenként olvashatóak, életkorukkal, rangjukkal együtt a hősök.
Mivel a sima emléktábla nem fér a profilunkba, ezért kuriózumként ide másolom ezeket:
Az ötvenöt első világháborús hős az alábbi ezredekben harcolt:
3-as gyalogezred
37-es gyalaogezred
1-es huszárezred
2-es huszárezred
7-es huszárezred
16-os huszárezred
19-es ágyúsezred
7-es vonatosztály
20-as árkász osztály

A második világháborús hősök emléktábláját nem találtam meg máshol a faluban; őket ábécérendben írták fel az emlékmű másik oldalára. A holokauszt áldozatait itt sem írták külön, de a nevekből ítélve ott vannak a sorban ők is.
A bazaltkőből épített halmon áll a kb. három méter magas mészkőhasáb. Címoldalán a település címere alul http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-gaborjan.shtml , és az ország címere fölötte. A Turulmadár szárnyfesztávára nem találtam pontos adatot, de 2,5-3 méter lehet. Sajnos az áldozatok nevei elég nehezen olvashatóak, mert a Turulmadárról lecsorgó esővíz megfogta a mészkövet.
Találtam egy cikket a Hajdú-Bihari Napló 1998. július 21-i számában, amiben gyakorlatilag egyetlen érdemi adat sem volt az emlékműről.
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gyorfi-lajos
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1borj%C3%A1n

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115734
Feltöltve
2012.08.06. 22:16
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:16

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115735
Feltöltve
2012.08.06. 22:18
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:18

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115736
Feltöltve
2012.08.06. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:19

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115737
Feltöltve
2012.08.06. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ110/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:19

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115738
Feltöltve
2012.08.06. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:19

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Az I. világháborús hősök nevei
Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115739
Feltöltve
2012.08.06. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:19
Az I. világháborús hősök nevei

"Pro Patria" c. alkotás fotói

A II. világháborús áldozatok nevei
Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115740
Feltöltve
2012.08.06. 22:19
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:19
A II. világháborús áldozatok nevei

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115741
Feltöltve
2012.08.06. 22:20
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 22:20

"Pro Patria" c. alkotás fotói

A háttérben a sárga épület a községháza
Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
115742

2013
Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
333197
Fotózva
2013. május
Évszám
2013
Feltöltve
2018.11.27. 21:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.11.27. 21:59
2013. május
2013

"Pro Patria" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gáborján
Feltöltő
Azonosító
467243
Fotózva
2007. szeptember
Feltöltve
2021.11.09. 09:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.09. 09:08
2007. szeptember
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.11.09. 09:08
1 új fotót töltöttem a "Pro Patria" műlaphoz
18.11.27. 21:59
1 új fotót töltöttem a "Pro Patria" műlaphoz
12.08.07. 12:10
TundeK62 publikálta "Pro Patria" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.