I. és II. világháborús emlékmű

Bakonszeg, Bánát utca 18.

Bakonszeg
Bánát utca 18.
A református templom kertjében áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
TundeK62
2013.04.20. 23:38
Bakonszeg a magyar-román határ közelében, Berettyóújfalutól 7 km-re fekszik. A településen kb. 1100-an élnek. "1787-től haláláig a faluban, pontosabban az akkor szomszédos, de ma már Bakonszeggel egybeolvadt Pusztakovácsiban élt Bessenyei György (1747–1811), a bihari remete."

A bemutatott emlékmű a református templom kertjében áll, amely műemléki besorolású épület http://muemlekem.hu/muemlek?id=11586 , és rendkívül rossz állapotban van. A tiszteletes asszonynak éppen akkor született kisbabája, úgyhogy nem tudtam bejutni a kertbe, hogy körbe is tudjam járni, és fotózni. Az egyik főiskolás csoporttársam ott lakik, és nála jártam akkor, amikor az emlékművet fotóztam. Ő azt mondta, hogy a nem látható másik oldalon az első világháború áldozatainak neveit írták fel ábécérendben.
Az emlékmű, de még a település sem szerepel a megye szobrairól 1977-ben kiadott könyvben, de szinte biztos vagyok benne, hogy a harmincas években állították, és később egészítették ki a második világháborús áldozatok neveivel.

Az emlékmű nem tartalmaz túl sok szobrászati elemet (csak egy rohamsisakot babérággal), de azt hiszem, egy kis falu életében fontos szerepe van. Látszik a képeken, hogy tavaly augusztusban, amikor ott jártam, akkor is szépen rendezett volt a környéke.
További linkek
A településről: http://hu.wikipedia.org/wiki/Bakonszeg

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
115703
Feltöltve
2012.08.06. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ71/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 20:13

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
115704
Feltöltve
2012.08.06. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 20:13

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
115705
Feltöltve
2012.08.06. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 20:13

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
115706
Feltöltve
2012.08.06. 20:13
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ80/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 20:13

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
115707
Feltöltve
2012.08.06. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 20:14

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
115708
Feltöltve
2012.08.06. 20:14
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.08.06. 20:14

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
223728
Feltöltve
2015.11.01. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 15.11.01. 21:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
223729
Feltöltve
2015.11.01. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ27/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 15.11.01. 21:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
223730
Feltöltve
2015.11.01. 21:16
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 15.11.01. 21:16

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
223731
Feltöltve
2015.11.01. 21:17
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 220HS
ƒ80/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 15.11.01. 21:17

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Bakonszeg
Feltöltő
Azonosító
422238
Fotózva
2014. november
Feltöltve
2020.10.28. 14:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/200 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.28. 14:50
2014. november
Összesen 11 fotó

Műlap története

10 perce
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.07.23. 18:24
Az "I. és II. világháborús emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.28. 14:50
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.11.01. 21:17
1 új fotót töltöttem az "I. és II. világháborús emlékmű" műlaphoz
15.11.01. 21:16

13.04.20. 23:38
TundeK62 publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.