Kiskőrös, Tomori utca 1.
Archív képek

Állapot: Veszélyben

Alternatív, helyi címek:A Nap dicsőítése

Kiskőrös
Tomori utca 1.
A Budapest Bank kiskőrösi fiókjának bejáratától jobbra, a főtérről is jól láthatóan.

Felállítás1968


Csuhai István
2012.08.04. 16:00
Az 1930-ban született és 1992-ben elhunyt festő, grafikus, Túry Mária igen szép köztéri díszítő mozaikja látható a műlapon. Az artportal irodaháznak nevezi az épületet, ahol 1968-ban elhelyezték a színes, kb. 7 méter széles, 3 és fél méter magas mozaik felületet - ez ma ténylegesen a Budapest Bank helyi fiókjának bejáratától jobbra eső falrész. A Kádár György feleségeként, Kádár Katalin édesanyjaként is ismert festőművésznek több köztéri alkotást is köszönhetünk (közülük kettő rövid ú-s írással már fenn van a Szoborlapon), nevének ez a helyes írásmódja, amit a mozaikon elhelyezett, jól olvasható szignó is igazol. Szép, frissen, felszabadultan modern dolog, és e pillanatban tulajdonképpen épnek mondható, valami mégis azt súgja nekem, veszélyeztetett alkotás, nem vagyok biztos benne, hogy túl fogja élni az előttünk lévő nehéz éveket.



Cím alapján hasonló

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115636
Feltöltve
2012.08.05. 19:06
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:06

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115637
Feltöltve
2012.08.05. 19:08
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:08

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115638
Feltöltve
2012.08.05. 19:09
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:09

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115639
Feltöltve
2012.08.05. 19:10
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:10

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115640
Feltöltve
2012.08.05. 19:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:11

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115642
Feltöltve
2012.08.05. 19:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ4/1 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:18

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115643
Feltöltve
2012.08.05. 19:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:27

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Feltöltő
Azonosító
115644
Feltöltve
2012.08.05. 19:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.05. 19:30

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Szignó a kép bal alsó sarkában
Feltöltő
Azonosító
115497
Feltöltve
2012.08.03. 21:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.08.03. 21:38
Szignó a kép bal alsó sarkában

Archív fotók

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

"Igaza van a mozaik készítőjének, mikor felismeri, hogy a mozaik- és gobelintechinka valójában rokonok. De ez nem zavarja a dekoratív vonalat...Teljes szöveg"Igaza van a mozaik készítőjének, mikor felismeri, hogy a mozaik- és gobelintechinka valójában rokonok. De ez nem zavarja a dekoratív vonalat abban, hogy a mozaikra vitt gobelinszemléletet is ne uralja"Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
164520
Forrás
Saját - Művészet folyóirat, 1978. október
Évszám
1978
Feltöltve
2014.05.03. 16:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.05.03. 16:06
1978, Archív felvétel
"Igaza van a mozaik készítőjének, mikor felismeri, hogy a mozaik- és gobelintechinka valójában...Teljes szöveg"Igaza van a mozaik készítőjének, mikor felismeri, hogy a mozaik- és gobelintechinka valójában rokonok. De ez nem zavarja a dekoratív vonalat abban, hogy a mozaikra vitt gobelinszemléletet is ne uralja"Kevesebb szöveg

"Homlokzati mozaik" c. alkotás fotói Kiskőrös településről

Túry Mária kiállítása 1969-ben, a Csók István Galériában katalógusából származik a fotó.
Feltöltő
Azonosító
193911
Forrás
Archív fotó egy aprónyomtatványból
Évszám
1969
Feltöltve
2015.01.26. 18:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

1969, Archív felvétel
Túry Mária kiállítása 1969-ben, a Csók István Galériában katalógusából származik a fotó.
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.12.21. 16:33
Megérintettem a "Homlokzati mozaik" alkotást!
17.05.28. 18:20
Megérintettem a "Homlokzati mozaik" alkotást!
16.12.30. 12:39
Megérintettem a "Homlokzati mozaik" alkotást!
16.12.30. 11:39
Megérintettem a "Homlokzati mozaik" alkotást!
16.12.03. 12:10
Megérintettem a "Homlokzati mozaik" alkotást!
16.09.23. 15:30
Megérintettem a "Homlokzati mozaik" alkotást!
15.01.26. 18:39
1 új fotót töltöttem a "Homlokzati mozaik" műlaphoz!
14.05.03. 16:06
1 új fotót töltöttem a "Homlokzati mozaik" műlaphoz!
12.08.04. 16:00
Csuhai István publikálta "Homlokzati mozaik" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.