Kútház – 'A halas kisfiú'

Keszthely, Fő tér 3. előtt
További képek a Fotólistában

Keszthely
Fő tér 3. előtt
A Balaton Színház és a Gimnázium között a ' Kútház '.ban

Felállítás2012. július 14.

DLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)
Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)
Rácz Tamás (építész, közreműködő)
Jankovics Gergő (építész, közreműködő)

Steinerné Hófer Erzsébet
2012.07.28. 05:20
Keszthely város nagyszabású rekonstrukciós munkáinak első üteme elkészült. A Fő téren a régi, szépen felújított épületek reprezentálják a múltat, az igényesen megtervezett és kivitelezett új díszítő és funkcionáló létesítményekkel együtt szép, harmonikus egységet alkotva. A tér egyik új épülete a régi artézi kút helyén létesített színes, üvegdíszítésű, sátortetős kútház. A pillérek és a medence süttői mészkőből készült. A Fő tér kialakítása a Forma Tervező és Fővállalkozó Zrt. feladata volt, így a Kútház tervezését és kivitelezését is ők készítették, igazi csapatmunkában.

A keszthelyi Mikus Gyula festő- és szobrászművész, 'A halas kisfiú' című kisplasztikája alapján, ami 1936-ban készült, Kalmár Katalin Pápán élő, de keszthelyi kötődésű szobrászművész készítette el a szobrot, életnagyságú változatban, ami a kút dísze lett a halfejű kifolyókkal együtt. A vízforgató berendezésnek köszönhetően a kifolyókból mindig folyik a víz.
Gabor
2012.08.16. 09:35
A mű címe : A halas kisfiú !

Cím alapján hasonló

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116059
Feltöltve
2012.08.12. 20:30
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/25 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114569
Feltöltve
2012.07.20. 17:54
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114791
Feltöltve
2012.07.26. 22:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ39/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114796
Feltöltve
2012.07.26. 22:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114792
Feltöltve
2012.07.26. 22:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/13 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114793
Feltöltve
2012.07.26. 22:13
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/2 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114997
Feltöltve
2012.07.29. 10:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ33/10 • 1/2 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
114794
Feltöltve
2012.07.26. 22:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ35/10 • 1/2 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
116060
Feltöltve
2012.08.12. 20:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ42/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
115249
Feltöltve
2012.07.31. 17:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S2950
ƒ310/100 • 1/250 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 12.07.31. 17:10

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
122556
Feltöltve
2012.10.27. 22:20
EXIF információk...
Samsung Techwin /
ƒ39/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

RTamas 12.10.27. 22:20

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
127709
Feltöltve
2012.12.27. 12:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/2 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
127811
Feltöltve
2012.12.29. 18:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR310,D720
ƒ30/10 • 1/2 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189620
Feltöltve
2014.12.06. 18:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 18:36

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189621
Feltöltve
2014.12.06. 18:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 18:36

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189622
Feltöltve
2014.12.06. 18:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 18:37

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189623
Feltöltve
2014.12.06. 18:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 18:37

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
189624
Feltöltve
2014.12.06. 18:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.12.06. 18:38

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191718
Feltöltve
2015.01.01. 18:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 18:45

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
191719
Feltöltve
2015.01.01. 18:45
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.01.01. 18:45

"Kútház – 'A halas kisfiú'" c. alkotás fotói

Alkotók
Kalmár KatalinMikus GyulaDLA Jankovics Tibor (építész, közreműködő)Kurucz Szabolcs (építész, közreműködő)Rácz Tamás (építész, közreműködő)Jankovics Gergő (építész, közreműködő)
Település
Keszthely
Feltöltő
Azonosító
377959
Feltöltve
2019.10.09. 11:36
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 7 plus
ƒ175/100 • 1/333 • 4.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.10.09. 11:36
Összesen 21 fotó

Műlap története

19.10.09. 11:36
1 új fotót töltöttem a "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlaphoz
15.01.01. 21:51
A "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.01. 18:45
1 új fotót töltöttem a "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlaphoz
15.01.01. 18:45
1 új fotót töltöttem a "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlaphoz
14.12.06. 18:38
1 új fotót töltöttem a "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlaphoz
14.12.06. 18:37

14.12.06. 18:36

14.04.21. 21:48
A "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.10.27. 22:20
1 új fotót töltöttem a "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlaphoz
12.07.31. 17:10
1 új fotót töltöttem a "Kútház – 'A halas kisfiú'" műlaphoz
12.07.28. 05:20
Steinerné Hófer Erzsébet publikálta "Kútház – 'A halas kisfiú'" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.