Tusnádfürdő (Băile Tușnad), Olt út

Állapot: Lebontott

Angol cím:Composition

Az Olt úton, a városháza melletti kis parkban.

Felállítás1987

Sántha Imre Géza
2012.07.10. 09:15
Tusnádfürdő központi részén, a természetes környezetből kialakított kis parkban áll Bara Barnabás csíkszeredai szobrász alkotása. 1987-ben a bukaresti és jászvárosi (Iaşi-i) szobrászati tanszék diákjainak zajlott alkotótábora az üdülővárosban. Bara Barna jászvárosi egyetemistaként készítette el ezt a számára mai napig kedves alkotását. Az eltelt 25 év alatt a fából alkotott tusnádi plasztikák közül ez az egy maradt meg.
A testi és lelki üdülést remélő tusnádfürdői turisták gondolataikban is frissülhetnek e szobor láttán. A természetből vett anyagból kibontott szobor szabad, korlátlan értelmezési lehetőségeket kínál. Ahogy az alján lévő kis tábla is jelzi, a címe csupán 'Kompozíció', hogy az ezt körüljáró nézőt ne befolyásolja maga a cím.
2020-ban, a parkot, ahol a szobor állt átalakították és a műalkotás - aminek az alja eléggé megkorhadt az átlagosan magas páratartalmú településen - eltünt, már nem tették vissza a helyére.

Cím alapján hasonló

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tusnádfürdő (Băile Tușnad)
Feltöltő
Azonosító
113834
Feltöltve
2012.07.08. 10:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.07.08. 10:59

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tusnádfürdő (Băile Tușnad)
Feltöltő
Azonosító
113835
Feltöltve
2012.07.08. 10:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.07.08. 10:59

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tusnádfürdő (Băile Tușnad)
Feltöltő
Azonosító
113836
Feltöltve
2012.07.08. 11:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/90 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.07.08. 11:00

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tusnádfürdő (Băile Tușnad)
Feltöltő
Azonosító
113837
Feltöltve
2012.07.08. 11:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/52 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.07.08. 11:01

"Kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tusnádfürdő (Băile Tușnad)
Feltöltő
Azonosító
113838
Feltöltve
2012.07.08. 11:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/70 • ISO200

113839
Feltöltve
2012.07.08. 11:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5700 S700
ƒ35/10 • 1/85 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.07.08. 11:01
Összesen 6 fotó

Műlap története

12.07.10. 09:15
Sántha Imre Géza publikálta "Kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.