Johannes Regiomontanus-dombormű

Budapest, I. kerület, Szent György tér
Archív képek

Budapest
I. kerület, Szent György tér
A Múzeum udvarán

Felállítás1979

Neszták Béla
2008.06.05. 20:02
Bronz, plasztika 75x120 cm, 220 cm kőállvány. A plasztika közepén ül a főalak, körötte csillagászati eszközök, könyvek: a tudós lakó és munkahelye. Felirat a kőállványon: "REGIOMONTANUS/a reneszánsz kiemelkedő/természettudós emlékére."

Johannes Regiomontanus (Königsberg, Bajorország, 1436. jún. 6. - Róma, Itália, 1476. júl. 6.) német matematikus, csillagász rövid életrajta olvasható: http://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=regiomontanus
Benkő Gabriella Emese
2020.05.04. 14:14
"Az emlékmű Rátonyi József alkotása. Műtermében már az 1976. évi jubileumra készen állott az Emlékmű felügyelőség megrendelésére. Két év telt azonban bele, míg a felállítási helyéről döntés született. Időközben az alkotást a Művelődési Minisztérium nívódíjjal tüntette ki. Mivel 1978-ban nem volt Regiomontanus-jubileum, a szobor felavatása is elmaradt, sőt a létrejöttéről sem jelent meg tudósítás."
Források:
Geodézia és kartográfia 1987 (39. évfolyam, 1szám), szemle 58. oldal
Cikk: Ajtay Ágnes: A 35. Német Kartográfusnapok Karlsruheb-en, 1986. 05. 7-10. között 58. oldal.
(előfizetős forrás: https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/GeodeziaEsKartografia_1987/?pg=59&layout=s)

Kapcsolódó
Bimbó díszkút
Kapcsolódó
Díszkapu
Kapcsolódó
Napóra

Cím alapján hasonló

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7169
Feltöltve
2008.06.05. 20:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.05. 20:02

181510
Feltöltve
2014.09.29. 12:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.09.29. 12:15

181511

181512

181513
Feltöltve
2014.09.29. 12:16

Ády 14.09.29. 12:16

181514

216704
Feltöltve
2015.09.05. 18:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.05. 18:48

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216705
Feltöltve
2015.09.05. 18:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.05. 18:49

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216706
Feltöltve
2015.09.05. 18:50
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.05. 18:50

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216707
Feltöltve
2015.09.05. 18:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.05. 18:50

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216708
Feltöltve
2015.09.05. 18:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.05. 18:51

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226386
Feltöltve
2015.12.05. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 17:51

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226387
Feltöltve
2015.12.05. 17:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 17:51

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226388
Feltöltve
2015.12.05. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 17:52

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
226389
Feltöltve
2015.12.05. 17:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.12.05. 17:52

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236941
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.04.08. 16:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/280 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.08. 16:06
2013. augusztus

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
236940
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2016.04.08. 16:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ500/100 • 1/420 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.04.08. 16:05
2013. augusztus

Archív fotók

"Johannes Regiomontanus-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
7168
Feltöltve
2008.06.05. 20:02
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.06.05. 20:02
Archív felvétel
Összesen 18 fotó

Műlap története

20.05.04. 14:14
A "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.17. 16:46
Megérintettem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" alkotást
16.04.08. 16:06
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
16.04.08. 16:05
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
15.12.05. 17:52

15.12.05. 17:51

15.12.05. 17:45
A "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.09.05. 18:51
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
15.09.05. 18:50

15.09.05. 18:49
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
15.09.05. 18:48
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
15.06.10. 15:14
Megérintettem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" alkotást
14.09.29. 17:34
A "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.29. 17:33
A "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.09.29. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
14.09.29. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Johannes Regiomontanus-dombormű" műlaphoz
14.09.29. 12:15

08.06.05. 20:02
Neszták Béla publikálta "Johannes Regiomontanus-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.