Barmos György-dombormű

Mórahalom, Barmos György tér

Mórahalom
Barmos György tér
A Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola épülete közelében van.

Avatás2001
Avatás1942

Cedrus
2012.06.27. 13:00
Korábban a Szabadság utca és Táncsics Mihály utca találkozásának jelöltem volna a helyszínt. 2001-ben az iskola új épületének átadásával együtt, díszburkolattal, díszkapuval ellátott teret is kialakítottak, melyet Barmos György plébánosról neveztek el.

A tér bejáratának is nevezhető falon látható Tápai Antal szobrászművész Barmos Györgyről készített – gránitlapra helyezett – vörösréz portrédomborműve, melyet 2001. szeptember 21-én lepleztek le. Az 1942 körül készült alkotás Mórahalomra került, mely korábban az Általános Iskola falán volt látható.

Barmos György 1914–1932 között vezette Mórahalmon a Katolikus Plébániát. "Nagyon sokat tett ennek a vidéknek fejlődéséért. Tevékenyen együttműködött Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszterrel. Ő is szorgalmazta az iskolák építését, és segítette a tanyasi gyerekek beiskolázását."
Forrás: http://www.morahalom.hu/egyhazak
További linkek
Tápai Antal http://hu.wikipedia.org/wiki/Tápai_Antal

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
113112
Feltöltve
2012.06.26. 06:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/210 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.06.26. 06:57

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
113113
Feltöltve
2012.06.26. 06:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.06.26. 06:59

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
113114
Feltöltve
2012.06.26. 06:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/125 • ISO200

113115
Feltöltve
2012.06.26. 07:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.06.26. 07:00

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
113116
Feltöltve
2012.06.26. 07:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.06.26. 07:01

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
113117
Feltöltve
2012.06.26. 07:01
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.06.26. 07:01

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
113118
Feltöltve
2012.06.26. 07:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1200/100 • 1/220 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.06.26. 07:02

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
255414
Feltöltve
2016.10.16. 21:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.16. 21:40

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
255415
Feltöltve
2016.10.16. 21:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

255416
Feltöltve
2016.10.16. 21:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.16. 21:40

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
255417
Feltöltve
2016.10.16. 21:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.16. 21:41

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
255418
Feltöltve
2016.10.16. 21:41
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ29/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.10.16. 21:41

"Barmos György-dombormű" c. alkotás fotói Mórahalom településről

Feltöltő
Azonosító
357386
Feltöltve
2019.05.26. 18:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 9.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 19.05.26. 18:53
Összesen 13 fotó

Műlap története

20 napja
1 új fotót töltöttem a "Barmos György-dombormű" műlaphoz!
18.12.24. 11:25
Megérintettem a "Barmos György-dombormű" alkotást!
17.09.06. 12:02
Megérintettem a "Barmos György-dombormű" alkotást!
16.10.20. 16:04
A "Barmos György-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
16.10.16. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Barmos György-dombormű" műlaphoz!
16.10.16. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Barmos György-dombormű" műlaphoz!
16.10.16. 21:40

16.09.26. 15:42
Megérintettem a "Barmos György-dombormű" alkotást!
12.06.27. 13:00
Cedrus publikálta "Barmos György-dombormű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.