Herceghalom, Gesztenyés út 28.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Girl with bread

Herceghalom
Gesztenyés út 28.
A Gesztenyés út és a Liget utca kereszteződésénél a panzió...Teljes szövegA Gesztenyés út és a Liget utca kereszteződésénél a panzió előkertjében, megközelíthető Volán busz és vagy MÁV megállótól gyalog.Kevesebb szöveg

Felállítás1987


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
András
2012.08.10. 12:55
A 'kenyeret hozó lány' egy fenyőfákkal tujákkal beültetett szép kertben hímzett kendőn kínálja a cipót.
A szobrot augusztus 20.-n avatták az új kenyér ünnepén akkor éppen egy esküvő volt a panzióban.
Amikor arra jártam, nagyon esett az eső, elő sem mertem venni a jobb gépet, de nem tudom mikor járok újból arra, ezért vannak sajnos csak ilyen képek pedig nagyon szép a környezet és a tulajdonos is készséges volt.
Hoztam új képeket, most nem volt rossz idő.

Herceghalomban régen állattenyésztési mintagazdaság működött, mára már csak a kutatóintézet maradt meg.

Bajnok Béla: Gyula 1938.
'A képzőművészettel még szülővárosában az iskolai szakkörben ismerkedett meg, itt kezdett el festészettel, majd a mintázással foglalkozni. Továbbra is vonzották a kövek, ezért egy ideig kőfaragóként dolgozott. Nem sokáig, mert döntő elhatározásra jutott: szobrász lesz. '
http://www.b-bajnok.hu/muvesz.htm

András készítette a műlapot



Cím alapján hasonló

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
113088
Feltöltve
2012.06.25. 21:37
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.25. 21:37

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
113090
Feltöltve
2012.06.25. 21:39
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.25. 21:39

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
113091
Feltöltve
2012.06.25. 21:43
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.25. 21:43

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
113096
Feltöltve
2012.06.25. 21:47
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.25. 21:47

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
113098
Feltöltve
2012.06.25. 21:49
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.25. 21:49

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
118553
Feltöltve
2012.09.13. 11:43
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ28/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.09.13. 11:43

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
118552
Feltöltve
2012.09.13. 11:38
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ40/10 • 1/650 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.09.13. 11:38

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
118551
Feltöltve
2012.09.13. 11:37
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C750UZ
ƒ28/10 • 1/400 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.09.13. 11:37

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
159275
Feltöltve
2014.03.08. 22:34
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 22:34

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
113103
Feltöltve
2012.06.25. 21:51
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK EASYSHARE V803 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ28/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 12.06.25. 21:51

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
159274
Feltöltve
2014.03.08. 22:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 22:32

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
159273
Feltöltve
2014.03.08. 22:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 22:30

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
159272
Feltöltve
2014.03.08. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 22:29

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
159271
Feltöltve
2014.03.08. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.03.08. 22:28

Archív fotók

"A kenyér dicsérete" c. alkotás fotói

Kép - 32568
Alkotó
Település
Herceghalom
Feltöltő
Azonosító
134957
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.04.01. 21:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.04.01. 21:09
Archív felvétel
Kép - 32568
Összesen 15 fotó

Műlap története

14.11.05. 21:55
Az "A kenyér dicsérete" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak
14.03.08. 22:34
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
14.03.08. 22:32
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
14.03.08. 22:30
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
14.03.08. 22:29
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
14.03.08. 22:28
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
13.04.01. 21:09
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
12.09.13. 11:43
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
12.09.13. 11:38
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
12.09.13. 11:37
1 új fotót töltöttem az "A kenyér dicsérete" műlaphoz
12.08.10. 12:55
A közösség publikálta Bálint "A kenyér dicsérete" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.