Krúdy Gyula mellszobra

Szécsény, Ady Endre út

Szécsény
Ady Endre út
A műlap készítésének idején a Sas utca és Kossuth Lajos utca sarkán...Teljes szövegA műlap készítésének idején a Sas utca és Kossuth Lajos utca sarkán lévő, Cseperedő Óvodának nevezett intézmény épületének kertjében, az utcáról több irányból is jól láthatóan állt a mellszobor; 2014-ben új helyére, az Ady Endre útra, a Művelődési Központ és Krúdy Gyula Könyvtár épületével szemközt került; a később készült képek már új helyén mutatják.Kevesebb szöveg

Felállítás1968. április 4.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Csuhai István
2012.06.25. 08:45
Boda Gábornak ezzel a mellszoborral együtt tucatnyi alkotása lesz fent a Szoborlapon, és a közöttük lévő stilisztikai hasonlóság – azon túl, hogy mindegyikük mészkőbe faragott munka – több mint megkapó: egyfajta lekerekített, expresszív modernizmus érzékelhető rajtuk, korai munkáitól, az egész egyszerűen fenomenális Dob utcai távbeszélőközpont épületszobraitól http://www.kozterkep.hu/~/9241 vagy a zuglói egykori postásotthon díszítő domborművétől http://www.kozterkep.hu/~/4094 a későbbi, az 50-es, 60-as, 70-es években született munkáiig, egész a mostani legutolsóig http://www.kozterkep.hu/~/3942 (mely a lapon különben a legelső volt). Ez az egyszerű mellszobor, az író csokornyakkendős portréja is osztozik ebben a stilisztikai egységben, a formálást, ha figyelmesen nézzük, modernisztikusan elnagyoltnak és kifejezőnek látjuk, amely kerüli a realisztikusságot, inkább a naggyá formált jelképeket helyezi előtérbe, s az egész Krúdy-ikonográfia módosul kicsit ezzel az arcképpel – úgy persze, hogy az nincs ellentétben a kanonizált Krúdy-imázzsal.

A szobor elhelyezésére az artportal a Városháza előtti parkot adja meg, ám hiába próbáltam azt a területet 1967-es szemmel nézni, nem tudtam elképzelni ennek a mellszobornak a helyét ott sehol; szerintem egyszerűen elírás. De persze ha valaki kideríti, hogy az igazság mégsem ez, szívesen írom át a kísérőszöveget. - A kommentekben ott van pontosan a szobor elhelyezésének teljes története.



Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Szignó és évszám a kar-részen.
Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113002
Feltöltve
2012.06.24. 19:11
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:11
Szignó és évszám a kar-részen.

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113003
Feltöltve
2012.06.24. 19:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:13

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113004
Feltöltve
2012.06.24. 19:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:15

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113005
Feltöltve
2012.06.24. 19:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:18

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113006
Feltöltve
2012.06.24. 19:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:19

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113007
Feltöltve
2012.06.24. 19:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:21

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113008
Feltöltve
2012.06.24. 19:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:23

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113010
Feltöltve
2012.06.24. 19:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ90/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:24

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
113012
Feltöltve
2012.06.24. 19:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.06.24. 19:29

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
201955
Feltöltve
2015.04.13. 12:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ61/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.04.13. 12:21

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
202014
Feltöltve
2015.04.14. 12:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ61/10 • 1/640 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.04.14. 12:16

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
423843
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.11.10. 10:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 10:12
2018. augusztus

"Krúdy Gyula mellszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szécsény
Feltöltő
Azonosító
423844
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.11.10. 10:12
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 10:12
2018. augusztus
Összesen 13 fotó

Műlap története

23.04.09. 17:28
Megérintettem a "Krúdy Gyula mellszobra" alkotást
20.11.10. 10:12
2 új fotót töltöttem a "Krúdy Gyula mellszobra" műlaphoz
17.07.24. 09:07
A "Krúdy Gyula mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.14. 14:54
A "Krúdy Gyula mellszobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.14. 12:16
1 új fotót töltöttem a "Krúdy Gyula mellszobra" műlaphoz
15.04.13. 12:21
1 új fotót töltöttem a "Krúdy Gyula mellszobra" műlaphoz
12.06.25. 08:45
Csuhai István publikálta "Krúdy Gyula mellszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.